Különböző kultúrák egy kórteremben | Weborvos

A legtöbb kórházban nincsenek felkészülve arra, miként kezelhetik az osztályaikra kerülő, eltérő kultúrájuk, vallásuk előírásaihoz ragaszkodó betegeket.

A szakdolgozatában az úgynevezett transzkulturális ápolás jelentőségét feldolgozó főnővér úgy vélekedik: az ápolókat már oktatásuk idején fel kellene készíteni arra, hogy legalább a Magyarországon leggyakrabban előforduló nemzetek és vallások szokásainak alapjait megismerjék. Ezzel egyrészt közelebb kerülhetnének a betegekhez, másrészt pedig nagyobb eséllyel előzhetnének meg olyan félreértéseket, nézeteltéréseket és konfliktusokat, amelyek a kulturális vagy vallási különbségekből erednek.

– A transzkulturális ápolásra és gondoskodásra vonatkozó ismeretek a híd szerepét töltik be a különböző kultúrájú emberek hit és értékrendszere között. Az ápolóknak fel kell ismerni és el kell ismerni a más kultúrkörből érkező pácienseket, megérteni viselkedésüket, szokásaikat, hogy hatékonyan tudjanak segíteni felépülésükben – fogalmaz Cserkész Sándorné, aki a jelenlegi gyakorlatról azt mondja: az ápolók, ha egy tőlük eltérő kultúrájú beteggel találkoznak, legtöbbször megütköznek a látottakon, hallottakon. Nem keresik az eltérés okát, inkább elhárítják azt.

– Eddig két kultúrkör volt, amelyek tagjaival gyakrabban találkozhattunk a kórházakban, s akiknek fel kellett készülnünk az ellátására. Az egyik a zsidóság azon vallásgyakorló tagjai, akik ragaszkodtak vallási előírásaikhoz. Gondot okozhat, hogy az intézmények nem tudják biztosítani a kóser étkeztetést, de ugyanígy feszültséget kelthet az, hogy a vallásukat szigorúan gyakorló zsidó férfiakhoz nem érhet hozzá ápolónő, mivel a páciens nem tudhatja, hogy a nővér nem éppen „tisztáltalan"-e, azaz havi ciklusának melyik fázisában tart – hoz példát a kulturális különbségekből eredő nézeteltérésekre a mindennapokból Cserkész Sándorné. Úgy folytatja: amíg a vallásuk követelményrendszeréhez magukat következetesen tartó izraeliták viszonylag ritkábban fordultak meg a kórházban, mivel betegségeiket igyekeztek saját körben gyógyíttatni, a cigányság kultúrájával való találkozás többször váltott és vált ki konfliktusokat az intézményekben.

– A romák zárt közösséget alkotnak, sajátos normákkal és szokásokkal, amelyekhez erősen ragaszkodnak. Például a kórházban fekvő hozzátartozók látogatása a település kalendáriumának szerves része, és a közeli hozzátartozók mindig szép számmal állják körül beteg rokonuk ágyát. Sok roma család görcsösen ragaszkodik az ősi babonák és hiedelemvilág tanaihoz, tagjaik tiszteletben tartják hagyományaikat, és gyakorolják is azok előírásait. A romák érzelmi kitörései erősebbek, ezért ha a családban például haláleset történik, akkor többen egyszerre jajveszékelnek, hangosan zokognak, a nők sokszor megtépik ruhájukat, a férfiak késsel megvagdalhatják alkarjukat, hasukat, mellkasukat. A helyzetet az ápolóknak tudniuk kell kezelni. Mivel az agresszió csak agressziót szülhet, nem léphetnek fel támadólag, ugyanakkor az osztály rendje, a többi beteg nyugalma érdekében cselekedniük kell – mondja Cserkész Sándorné, aki úgy véli: a csoportban mindig meg lehet találni azt a hangadót, a vajdát vagy a legidősebb embert, akinek a segítségére lehet számítani, akinek a szavára hallgatnak a többiek.

– Meg kell, s az esetek többségében meg is lehet találni a megfelelő hangot. Ha azt akarom, hogy tiszteletben tartsák az én munkámat, amivel minden az osztályon fekvő betegért felelős vagyok, akkor nekem is tiszteletben kell tartanom az ő kultúrájukat és szokásaikat akkor is, ha azok számomra érthetetlenek vagy első pillantásra ijesztőek. A sértődöttség, az agresszió nem oldhatja meg a konfliktust, s nem jó a többi betegnek sem. Kompromisszumra kell törekedni. Erre viszont csak akkor van esély, ha ismerem annyira a másik kultúráját, hogy tudom, mi és miért történik – fogalmaz Cserkész Sándorné.