Lebukott a kórházi tolvaj: lopott gyűrűkkel a gyomrában ment be a röntgenbe
Közzétéve: 2008. 02. 01. 14:20 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 02. 01. 14:20 -
• 1 perc olvasás
Egy 16 éves tolvajt buktatott le egy röntgenorvos Szegeden, miután két aranygyűrűt talált a gyomrában.

Egy 16 éves lány az egyik szegedi egészségügyi intézményben kifosztotta a betegtársát: az éjjeliszekrényből kivette pénztárcáját, amelyben több ezer forint készpénz és két aranygyűrű is volt. A lány ezt követően dohányzás ürügyén kiment a kórteremből, ott kivette az értékeket a tárcából, majd azt eldobta, s visszament a szobába. A rendőröknek kihallgatásakor azt mondta: a fogával akart megbizonyosodni arról, hogy valóban aranyból vannak a gyűrűk, ám véletlenül lenyelte az egyiket, majd úgy döntött: jobb rejtekhelyet úgysem találhat, ezért lenyelte a másikat is.
A tolvaj kihagyta a számításból, hogy a történtek után került sorra röntgenvizsgálata, ahol a felvételen szépen kirajzolódott a két ékszer. Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Weborvost arról tájékoztatta: noha a eltűnt gyűrűk megvannak, azokat egyelőre nem kaphatja vissza a gazdája, hiszen lehet, hogy akár napokat is kell várni addig, amíg azokhoz ismét hozzá lehet jutni. A gyűrűk útját mindenesetre nyomon követik.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek