Leforrázott bőrre pálinkát?

Közzétéve: 2009. 04. 23. 10:51 -

• 2 perc olvasás

A 2009-es Elsősegélynyújtó Verseny Budapesti és Pest-megyei Regionális Döntőjére április 25-én, szombaton kerül sor az Orczy-kertben.

Weborvos Archívum

Egy a Magyar Vöröskereszt által végzett felmérés azt igazolta, hogy a megkérdezett 150 járókelőből csaknem kilencvenen nem biztosak abban, hogy baleset esetén mernének segíteni, pedig a megkérdezett középkorú felnőttek kétharmada - jogosítvány-tulajdonosként rendelkezik elsősegélynyújtó ismeretekkel. A válaszadók sok esetben nem voltak tisztában az egyes sérülések ellátásával, akadt olyan is, aki pálinkával kezelné leforrázott kézfejét. Nem meglepő, hogy a nyilatkozók közül szinte mindannyian úgy vélik, hogy be kell vezetni az elsősegélynyújtás ismereteket az alaptantervbe.


Vannak azonban olyan általános és középiskolás fiatalok, akik az elsősegély ismereteiket gyakorlatban is tudják alkalmazni, sőt bátran mérlegre teszik tudásukat akár nemzetközi megmérettetésen is.


A Magyar Vöröskereszt által immár 38. éve megrendezett felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyén résztvevő általános és középiskolás diákok mindenesetre mernek és tudnak is segíteni, ha valakinek szüksége van rá. A gyermekeknek olyan életszerű helyzetekben kell feltalálniuk magukat, melyekben olykor mi felnőttek talán kétségbe esnénk.


A versenysorozat az elsősegélynyújtás népszerűsítését, az emberi segítőkészség, a humanitárius szemlélet terjesztését, a vöröskeresztes elsősegélynyújtók elméleti tudásának és gyakorlati ismereteinek fejlesztését szolgálja. A verseny alapjául a Magyar Vöröskereszt által szervezett társadalmi elsősegélynyújtó tanfolyamok képzési programja szolgál.


A versenyzők sürgősségi szituációkba épített gyakorlati feladatok megoldásával mérhetik össze tudásukat. A feladatok megoldását Baleseti-szimuláció alkalmazásával tesszük életszerűvé. Így a sérüléseket, az áldozat viselkedését, ellátásából adódó állapotváltozását is valósághűen ábrázolva mutatjuk meg az elsősegélynyújtóknak. A versenyen három - gyermek (általános iskolás), ifjúsági (középiskolás), illetve felnőtt - kategóriában indulhatnak csapatok.


A 2009-es Elsősegélynyújtó Verseny Budapesti és Pest-megyei Regionális Döntőjére április 25-én, szombaton kerül sor az Orczy-kertben.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek