Ma NEVES Fórum: BELLA és ISO?

Közzétéve: 2016. 05. 30. 18:31 -

• 1 perc olvasás

Hogyan, milyen feltételek mellett működtethető együtt a két rendszer, mikor érdemes mindkettőt alkalmazni?

A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja a NEVES Program szakmai koordinátoraként kiemelt céljának tekinti a betegbiztonság javítását. Ennek jegyében indította útjára Betegbiztonsági Fórumát, amely egy-egy kiemelt terület megvitatását teszi lehetővé minőségüggyel foglalkozó szakemberek, orvosok, szakdolgozók, döntéshozók részvételével.

A magyarországi akkreditációs rendszert, a BELLA programot 2012 és 2015 között fejlesztették ki, specifikusan az egészségügyi szolgáltatók külső minőségértékelésére. A program hivatalos
indulása a közeljövőben várható. Nem hagyható figyelmen kívül azonban, hogy hazánkban több évtizede jelen van a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for
Standardization) nevéhez kapcsolódó tanúsítási rendszer, az ISO, ezért az elkövetkező Fórumon azzal a kérdéskörrel foglalkoznak, hogy a két rendszer hogyan, milyen feltételek mellett működtethető együtt, mikor érdemes mindkettőt alkalmazni.

A meghívott előadók maguk is személyes tapasztalattal rendelkeznek erről a témakörről, a két rendszer párhuzamos működtetésével kapcsolatban felmerülő kérdéseket, a gyakorlatban is megvalósítható lehetőségeit fogják ismertetni.

Időpont: 2016. június 23. 13:30

Helyszín: Szent János Kórház, 23. épület, Auditórium
1125 Budapest, Diós árok 1-3.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A részvételi szándék itt jelezhető

Kövess minket!

betegbiztonság - ellátási hiba minőségfejlesztési és betegbiztonsági stratégia - MIBES
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek