Még mindig szed áldozatokat a sivatagi gyilkos
Közzétéve: 2007. 10. 18. 08:07 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2007. 10. 18. 08:07 -
• 3 perc olvasás
November első hetében valamennyi házi-és intézeti orvoshoz eljut a térítésmentes influenza-elleni oltóanyag.

Az influenzaszezon közeledtével többek között erről is tájékoztatta a nagyatádi kistérség háziorvosait és házi gyermekorvosait dr. Kiss Gabriella, az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézetének járványügyi osztályvezető-helyettese Nagyatádon.
A háziorvosi értekezleten a város és vonzáskörzetéből érkező 28 felnőtt - vegyes, valamint hat házi gyermekorvos nem csak a 2007-ben lezajlott és a várható influenzaszezonnal kapcsolatos tapasztalatokat, aktualitásokat, hanem a nemzetközi méretekben is egyre több gondot okozó legionella baktérium-fertőzések nyomán adódó legfontosabb tennivalókat is megismerhette.
Dr. Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője által összeállított módszertani levél alapján tájékozódhattak a legionella okozta tüdőgyulladásról, az utazással összefüggő legionella- fertőzésről, a betegség kivizsgálásának és jelentésének rendjéről.
A téma fontosságát jelzi: az Öböl-háború kapcsán ismertté vált legionellózis hazánkban 2003-ban okozta a legtöbb, 126 megbetegedést, melyek közül hat végzetesnek bizonyult. Az OEK honlapján közzétett adatok szerint pedig még 2006-ban is 12 megbetegedéssel - közülük egy végződött halállal – szembesültek a járványügyi szakemberek.
A háziorvosok feladata, hogy a tünetek alapján mielőbb ismerjék fel a betegséget, majd a megfelelő szakrendelésre, kórházba utalják a pacienst – hangsúlyozta dr. Kiss Gabriella.
Berkes Katalin, az ÁNTSZ marcali-csurgói-fonyódi-lengyeltóti-nagyatádi kistérségének járványügyi felügyelője a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta: az eredményesség érdekében nagyon ügyelnek arra, hogy mindenhova kellő mennyiségben jusson el az influenza-elleni térítésmentes oltóanyag. Október végére valamennyi ÁNTSZ, majd november első hetében az oltást végző orvosok is megkapják az igényelt vakcinákat. A nagyatádi kistérségi kirendeltség például október 30- án 8200 térítésmentes, a tavalyival megegyező Fluval A-B oltóanyagot kap. A három éven aluliak védelme érdekében immár második éve ugyancsak térítésmentesen adhatják a rizikócsoportba tartozó kisgyermekeknek a Vaxigrip-junior influenza-elleni védőoltást. A háziorvosok oltóanyag-felhasználásáról legelőször december elején kell tájékoztatást küldeni az ÁNTSZ-eknek.
Bejelentette: megváltozott a Lissa fertőzés –gyanús esetekkel kapcsolatos eljárásrend; ezek az infekciók már nem tartoznak a bejelentés-kötelezett kategóriába, csupán jegyzőkönyvben kell rögzíteni a történteket. Februártól, negyedéves rendelés alapján a területileg illetékes kistérségi ÁNTSZ-ek megfelelő nagyságú készletből, 24 órán belül biztosítják a gyanús eseteket észlelő háziorvosoknak az igényelt védőoltásokat.
Erre pedig a továbbiakban is nagy szükség lesz, hiszen a veszettséget terjesztő rókák tartós immunizálása ellenére, s mert nem minden esetben volt azonosítható a feltételezett fertőzést okozó állat, csak a nagyatádi kirendeltségen 8, a marcali ÁNTSZ illetékességi területén pedig 30 esetben kellett beadni a védőoltást.
Ugyancsak mindig az észlelő orvosnak kell ellátnia valamennyi állat okozta sérülést. Beazonosíthatóság esetén neki kell felvennie a kapcsolatot az állategészségüggyel is, ahol hatósági állatorvosi megfigyelés alá vonják a sérülést okozó állatot.
Az életkorhoz kötött kötelező védőoltások esetében ezen túl a védőnő helyett ugyancsak az oltó orvos feladata lesz az oltóanyag-rendelés. A védőnői és oltó orvosi terület ugyanis nem esik egybe, hiszen az orvosnak más területekről is akad oltani való paciense. A pontos felhasználás érdekében az orvoshoz taj-kártyával bejelentkezettek alapján kell megrendelni az oltóanyagot. Ismernie kell továbbá a doktornak a kötelező oltások rendjét, melynek alapján az éppen soron lévő populációnak a kistérségi intézettől negyedévente megrendelheti a szükséges vakcinákat.
Tekintettel arra, hogy Somogyban nem egy esetben találkoznak a kötelező védőoltást gyermekeiktől megtagadó, vallási, vagy alternatív életformát választó csoportokkal, mindent meg kell tenniük annak érdekében is, hogy ezek a gyermekek se maradjanak ki a kötelező oltási körből. Berkes Katalin szerint a hosszú procedúra végén kiszabott bírsággal már sikerült jobb belátásra bírni a szülőket.
Bejelentette: a háziorvosok által végzett iskolai kampányoltások - köztük többek között a nemi érés időszakába lépett nyolcadikosok körében végzett Hepatitis-B elleni védőoltás – szeptemberben megkezdődtek.
A megelőzést gátló hiányosságként említette, hogy a háziorvosok gyakorta elfelejtik időben bejelenteni az enterális – enteritis infectiosa - fertőzéseket. Annak ellenére is, hogy a betegeket ellátják széklettartállyal, azaz vélelmezik a fertőzést. Ezeket az eseteket ugyanakkor már az észlelésnél jelenteni kellene az ÁNTSZ-nek, hogy a betegség továbbterjedését kivédendő, a családtagokat is időben kiemelhessék az élelmiszerrel foglalkozó közösségekből.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek