Még több helyi egészségház a Nyugat-dunántúli régióban

Közzétéve: 2009. 02. 25. 16:19 -

• 1 perc olvasás

Tavaly 500 millió forinttal támogatták egészségházak, főként önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők felújítását.

Weborvos Archívum

A helyi egészségházak kialakítására meghirdetett forráskeret kibővítését szeretné elérni a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács, ezért javasolja a kormányzatnak 260 millió forint átcsoportosítását erre a célra - tájékoztatta az MTI-t szerdán a regionális tanács ülését követően Balogh József, a tanács elnöke.

"Tizenegy pályázatot minősítettünk nyertesnek már ebben az évben, de a jelenlegi keretből ennél kevesebb finanszírozható, ezért javasoltuk a forráskeret kibővítését" - mondta.

Hozzáfűzte: tavaly 500 millió forinttal támogatták egészségházak, főként önkormányzati tulajdonú háziorvosi rendelők felújítását.
Balogh József elmondta: a tanács szerdai ülésén elfogadták a hazai forrásból a régióban rendelkezésre álló kétmilliárd forintos decentralizált keret felhasználásának irányelveit is.

Ebből a keretből támogatják az önkormányzatok kisebb léptékű fejlesztési pályázatait. Uniós forrásokból természetesen ennél jóval több, két év alatt mintegy 60 milliárd forintnak megfelelő összeg áll majd rendelkezésre - mondta.

A regionális tanács foglalkozott a régióban létesíteni kívánt szélerőművek kérdésével is. Ezekre a régióban nagyobb lenne az igény, mint ahogyan azt az eddig meghirdetett pályázatok lehetővé tették. Ezért a tanács azt javasolja, a kvótával rendelkező szélerőmű projektek számára jelentős korlátozások nélkül tegye lehetővé a pályázást.

Javasolják azt is, hogy a Magyar Energia Hivatal vizsgálja felül a 2006-ban kiadott, hálózatra termelő szélerőművek kvótarendszerét, és engedélyezze ezek bővítését.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek