Mégis marad a kórházigazgató
Közzétéve: 2006. 05. 31. 10:07 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2006. 05. 31. 10:07 -
• 2 perc olvasás
Megszavazzák a több milliárdos deficittel küzdő egyetem és a több százmilliós hiányt görgető megyei kórház integrációját.
![]() |
Miután nem járt sikerrel az önkormányzati biztosi pályáztatás a kórház élére,(az egyik pályázat nem felelt meg a törvényi előírásoknak, a másik pályázó pedig nem írta alá a szerződést), gyors közbeszerzési tendert hirdetünk meg, amely vélhetően június végén már eredménnyel zárul - tette hozzá Kékes.
A több százmilliós hiánnyal küszködő intézmény deficitkezelésével összefüggő hosszú távú elképzelések szerint az egyetem és a kórház közös pályázatot nyújt majd be a Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódva, az egyetem és a megye egészségügyi intézményeinek közös működtetési stratégiáját vázolva fel. Információink szerint a megpályázható összeg mintegy hetven milliárd forint.
Bár mára az igazgatóváltás kérdése kissé finomodott, de Dr. Horváth Zoltán távozásának híre nem volt légből kapott információ. Hátterében az állhatott, hogy a közgazdász végzettségű, immár 15 éve a megyei kórház élén álló szakember nem tudta végrehajtani saját konszolidációs programját, a mostani integrációs szándékról csak utólag szerzett tudomást. Tény, hogy egyelőre sikerült maradásra bírni.
Tervek tehát ismét vannak a mintegy 1100 dolgozót foglalkoztató intézmény gazdasági egyensúlyának visszaállítására, de nem kizárható, hogy az integrációs folyamat során újra felmerül a tőkebevonás lehetősége.
E korábbi, konkrét szándékot - amely több szakmai vélemény szerint is reális lehetőséget adhatott volna kilábalásra a pénzügyi bajból – a választások előtt az ellenzék megtorpedózta, népszavazást kezdeményezett. A működtetési jog bérbeadására kiírt pályázat ugyanis megfelelt az önkormányzat kritériumának, ám mégsem hirdettek győztest. Feltehetően azér nem, mert az ilyen konfliktus vállalása nem kedvezett volna az érintetteknek közvetlenül a választások előtt. A megyei kórház működtetési jogára egyébként éppen az a befektetői csoport nyújtott be megfelelő pályázatot, amely a korábban még súlyos pénzügyi gondokkal működő Körmendi városi kórházat rövid időn belül nem csak konszolidálta, hanem az intézményen belül a szükséges fejlesztéseket is elindította…
Kérdésünkre – egységes-e az integráció ügyében a Baranya megyei közgyűlés, és június 15-én várható-e a már aláírt szándéknyilatkozat elfogadása - Dr. Kékes Ferenc határozott igennel felelt.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek