Megkezdődik a harc a kórházi ágyakért

Közzétéve: 2007. 01. 08. 08:39 -

• 1 perc olvasás

A Regionális Egészségügyi Tanácsok ma kapják meg az elosztható ágyak számát tartalmazó listákat.

Károlyi sándor Kórház

Újabb kórházmentő megmozdulást tartott a Fidesz. A Károlyi Sándor újpesti egészségügyi intézmény fennmaradásáért százan tüntettek szombaton, mert szerintük a belgyógyászati ágyak csaknem negyvenszázalékos leépítése, valamint az urológiai osztály megszüntetése a kórház bezárását jelentheti.

Pesti Imre, a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke 2006-ban indított demonstrációsorozatot a kormány egészségügyi reformja ellen. Pesti a kórház előtt elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a Nyár utcai kórháztól néhány száz méterre lévő Árpád Kórház is jelentős leépítésre számíthat, a két intézmény nemcsak Budapest és az agglomeráció, hanem Visegrád, Fót, Sződliget és Veresegyház betegeit is ellátja.

Derce Tamás független újpesti polgármester "színjátéknak" nevezte az akciót. Lapunknak azt mondta, akkor hinné el, hogy a tüntető politikusok komolyan gondolják a kórházmentést, ha az egészségügyi bizottságban kezdeményezték volna annak a tavaly augusztusban elfogadott önkormányzati határozatnak a visszavonását, amely elrendelte a szülőotthon és gyerekszakrendelés bezárását.

Kövess minket!

kórházi kapacitás RET újpesti károlyi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek