Megnyílt a tranzitzóna a Déli pályaudvarnál is

Közzétéve: 2015. 08. 12. 11:52 -

• 1 perc olvasás

A Fővárosi Vízművek mobil ivókutat létesített, a Fővárosi Csatornázási Művek mosdót és zuhanyozót helyezett üzembe a területen.

Megnyitotta a tranzitzónát a migránsoknak a fővárosi önkormányzat a Déli pályaudvarnál is - tájékoztatta a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) szerdán az MTI-t.

Az igazgatóság a Vérmező felé eső, gyalogosok által kevésbé használt aluljáróban alakította ki a migránsoknak önkéntesen igénybe vehető tranzitzónát - tartalmazza a közlemény.

Az első tranzitzónát szombaton, a Keleti pályaudvar előtti aluljáróban alakította ki a főváros. A FÖRI vezetője, Pető György múlt szerdán jelentette be, hogy úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki Budapesten, amelyeken a főváros biztosítja a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat a migránsok számára. Akkor azt mondta az igazgató, hogy a Keleti és a Déli mellett a Nyugati pályaudvarhoz közeli közterületeken is kialakítanak tranzitzónát.

A Budapesti Közlekedési Vállalat ugyanakkor két, a városi forgalomban nem használt, de érvényes műszakival rendelkező Ikarusz 280-as csuklós buszt indított a pályaudvarok között. A buszok, amelyeket naponta fertőtlenítenek, reggel fél nyolctól este tizenegy óráig közlekednek.

Migránsok önkéntesen igénybe vehető tranzitzónája Budapesten, a Déli pályaudvarnál. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Kövess minket!

migráció - menekültek
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek