Mentősök, tűzoltók bábáskodtak

Közzétéve: 2010. 05. 06. 10:53 -

• 2 perc olvasás

Kalandos úton született az a kisbaba, akihez a szülés pillanatában ért ki a mentő, és a tűzoltók segítségével jutott el a kórházba.

Weborvos Archívum

A mentősök segítették világra, tűzoltók hozták le hordágyon a hatodik emeletről édesanyjával azt a kisfiút, akit a mamája otthon szült meg Dunaújvárosban. A baba burokban született, a köldökzsinórt sem vágták el addig, amíg a mentő a kórházba nem ért az asszonnyal és újszülöttjével.

– A hatodik szülése volt az anyának, és egy-két fájás után már a kitolási szakba került – tájékoztatta lapunkat dr. Bazsa Sándor, a Szent Pantaleon Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályát vezető főorvos. – A méhlepényt már itt a kórházban távolították el a kollégáim, s az anyuka és a baba is gondos orvosi ellátást kaptak.
A mentősök az utolsó előtti pillanatban érkeztek az édesanyához, így a lakás egyik szobájában vezették le a szülést. Fekve kellett szállítani a babát és a mamát is, ráadásul nem fértek be a liftbe, a lépcsőn pedig ketten nem tudták volna levinni a hatodik emeletről, miközben az infúziót is tartaniuk kellett. Ezért volt szükség a tűzoltók segítségére is, akik végül szerencsésen lehozták az asszonyt a magához ölelt babájával együtt a hordágyon.
Az eset kapcsán megkérdeztük Bazsa Sándor, mennyire gyakorik a véletlenszerű otthonszülés, milyen a terhesgondozás Dunaújvárosban.

A főorvos tájékoztatása szerint évente három-négy ilyen eset történik a kórház ellátási területén, ahol egyébként emelkedik a születések száma. Szerencsére tradicionálisan is kiemelkedően jó a terhesgondozás Dunaújvárosban, de van egy szűk rétege, mintegy három százaléka a kismamáknak, akik egyáltalán nem járnak terhesgondozásra. Ez leginkább a többször szülő nőkre jellemző. Az otthon szülő, immár hatgyermekes édesanya nem közéjük tartozik, hangsúlyozta a főorvos, mert gondozott terhesként szült.

Kövess minket!

koraszülés - koraszülött dunaújvárosi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek