Miskolci vízszennyezés: még hetek telhetnek el a vizsgálat végéig
Közzétéve: 2006. 07. 05. 17:33 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2006. 07. 05. 17:33 -
• 1 perc olvasás
Közzétették a miskolci vízszennyezés okainak kiderítésére alakult bizottság előzetes jelentését.
![]() |
Káli Sándor, Miskolc polgármestere teljes körű vizsgálatot rendelt el a vízszennyezés okainak kiderítésére, a Vízszennyezés Tényfeltáró Bizottság vezetőjének Kádár Sándor bánya és hidrogeológus mérnököt kérte fel. A bizottságot az ÉKÖVÍZIG, az ÁNTSZ, a Semmelweis Kórház és a Miskolci Egyetem szakemberei alkotják.
A bizottság vizsgálatának előzetes jelentését ma hozták nyilvánosságra. Előzetes jelentésről van szó, ugyanis – mint arról Káli Sándor tájékoztatott – jelenleg is folyamatban van két vizsgálat: az egyiket az ügyészség, a másikat pedig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakemberei végzik. Ezek lezárultával várható végleges eredmény.
Az ügyészségi nyomozás kapcsán dr. Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a két hete indult nyomozást két irányban folytatja a városi ügyészség és a megyei rendőr-főkapitányság. Egyrészt annak feltárására, hogy hogyan kerülhetett a szennyeződés a vízhálózatba, s megállapítható-e e tekintetben személyi felelősség; illetve, hogy időben megtörtént-e a lakosság tájékoztatása. Az ügyészségi nyomozás lezárásának első határideje két hónap, ám ez az idő szükség esetén meghosszabbítható.
Az eddig feltártak kapcsán Kádár Sándor elnöktől megtudtuk: a történtek a rendkívüli időjárási viszonyokra vezethetők vissza: a lehullott csapadék – két hét alatt 218 mm – miatt szennyeződések mosódtak be a város vízellátását biztosító karsztforrásokba. S bár a szakemberek korábbi vizsgálatai feltárták már az áramlási irányokat és időket, nincs pontos adat, hogy a szennyeződés hol került a vízjáratokba.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek