Munkahelyi támogatás orvos-továbbképzésekhez

Közzétéve: 2011. 09. 23. 09:42 -

• 1 perc olvasás

Anyagilag is támogatja rezidensei, szakorvosai továbbképzését a székesfehérvári kórház.

Weborvos Archívum

Ugyanez érvényes a  tudományos konferenciákon való részvételre is - mondta a Fejér Megyei Szent György Kórház szóvivője az MTI-nek. Kovács Zoltán csütörtöki tájékoztatása szerint az októbertől induló TÁRS (támogatás rezidenseknek és szakorvosoknak) elnevezésű programmal azt szeretné lehetővé tenni az intézmény, hogy a szakorvosjelöltek és szakorvosok részt vehessenek évente legalább egy hazai szakmai konferencián, s ott előadással, illetve poszterrel prezentációt tarthassanak.

A program keretében a kórház fizeti az adott tudományos, szakmai rendezvény regisztrációs díját, illetve a szállással, utazással kapcsolatos költségeket.

A támogatással a kórház a rezidensei számára lehetőséget biztosít arra, hogy azok minél előbb bekapcsolódhassanak a hazai tudományos munkába, a szakorvosait pedig abban akarja segíteni, hogy mindennapi munkájuk során szerzett tapasztalataikat minél több helyen és több kollégájukkal oszthassák meg.

A támogatási rendszer létrehozását azért tartotta fontosnak a kórház, mert szakorvosai és rezidensei többnyire anyagi okok miatt nem tudnak részt venni a kongresszusokon, konferenciákon.

Arra vonatkozóan, hogy a támogatási programra az intézmény mennyi pénzt szán, s milyen forrásokból kívánja azt megvalósítani, későbbre ígért tájékoztatást a szóvivő.

Kövess minket!

orvostovábbképzés székesfehérvári megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek