Napelemeket szereltek a győri kórházra

Közzétéve: 2015. 10. 09. 16:12 -

• 1 perc olvasás

Európai uniós forrásból napelemeket szereltek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tetejére.

A pénteki átadáson az intézmény főigazgató főorvosa azt mondta, a beruházással évente 11,5 millió forintot takarítanak meg. Tamás László János kifejtette: 1060 napelemet szereltek fel a 190 millió forintos beruházás keretében a központi, valamint a reumatológiai és mozgásszervi rehabilitációs osztálynak helyet adó Híd utcai telephelyen, ezek együttesen mintegy száz háztartás energiaigényét fedezik.

A havi egymillió forintos megtakarítás csekélynek tűnik, de korábban korszerűsítették a fűzési rendszert is - mondta, hozzátéve: figyelik a pályázati lehetőségeket, és reményeik szerint hamarosan bővíthetik a napelemek számát, és kicserélhetik a nyílászárókat is.

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a Környezet és Energia Operatív Program forrásaira az utolsó egy évben pályázhattak az állami intézmények, számukra korábban nem voltak lehívhatók ezek a fejlesztési összegek.

A következő időszakban azonban gyorsabban, és akár nagyobb összegek is lehívhatóak lesznek - tette hozzá.

Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy az egészségügyi intézmény mostani fejlesztése jól beleillik a köztársasági elnök klímavédelmi kampányába. Jelezte: a kormány 2030-ig 20 százalékra szeretné növelni a megújuló energiák felhasználását.

Kövess minket!

győri megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek