Négymilliárdos fejlesztésbe kezdene a kórház

Közzétéve: 2009. 05. 15. 10:56 -

• 2 perc olvasás

Uniós forrásokból régi álma megvalósítását tervezi a dunaújvárosi kórház: központi műtőblokkot építenének.

Weborvos Archívum

A sürgősségi betegellátó osztály tervezett fejlesztése után egy közel négymilliárdos beruházást szeretne megvalósítani uniós forrásokból a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Nonprofit Kft. Mint arról a Weborvos is beszámolt, közel másfél éves, a bürokrácia útvesztőiben átélt hányattatás után a kórház sbo fejlesztésére benyújtott pályázata a második fordulóba jutott, ami nagy valószínűséggel előrevetíti a mintegy 205 millió forintos európai uniós forrás elnyerését.

Másik lényegesen nagyobb volumenű, 3,8 milliárd forintos fejlesztési elképzelés célja egy új központi műtőblokk, diagnosztikai centrum, új intenzív osztály és a sürgősségi osztályhoz csatlakozó központi ügyeleti-alapellátási centrum kialakítása új épületszárny építésével. A projekt megvalósítását szívügyüknek tekintik – derült ki dr. Máté-Kasza László főigazgató szavaiból a kórház névadója tiszteletére rendezett ünnepségen. A kórház menedzsmentje úgy gondolja, továbbra is a fejlődés, az előre menekülés a helyes irány azért, hogy súlyponti kórházként megőrizzék pozíciójukat.

A nagy volumenű fejlesztések mellett továbbra is sokat adnak a műszerfejlesztésekre, komfortosításra, felújításokra. Tavaly például 240 millió forintos részt vállalt a műszerbeszerzésekből az egészségügyi szolgáltató, amely önkormányzati és saját forrásból felújította a neurológiai osztályt, a szülészeti osztály egyik részlegét, új központi öltözőt adtak át. Az urológia osztályon ambulanciát, VIP kórtermet alakítottak ki, s jelentős műszerfejlesztést valósítottak meg: vesekőzúzó és Holmium lasert vásároltak. Több nagy értékű készüléket, terheléses EKG-t, ultrahangot és az országosan is újdonságnak számító fejmikroszkópot szereztek be. Folytatták a röntgendigitalizálást, és az országban elsők között teremtették meg a vitrectomia műtét elvégzésének lehetőségét a szemészeten. Legnagyobb beruházás az új gyermekosztály kialakítása volt.

A kórházi struktúrát érintő többmilliárdos fejlesztési elképzelésekről részletesebben dr. Mészáros Lajos stratégiai igazgató számolt be, aki szerint a közeljövőben várható TIOP pályázati kiírásra már előre készültek, és tervezési, engedélyezési fázisban van. A fejlesztés keretében bővül az sbo, amely alkalmassá válik majd a városi alapellátási ügyelet integrációjára. A későbbiekben az ügyeletet a szakmai trendeknek megfelelően a kórház szeretné működtetni, megszüntetve bizonyos párhuzamosságokat, ugyanis a legtöbb ügyeleti esetet most is az sbo-n látják el. Az új diagnosztikai egységben szeretnének MR-vizsgálót is működtetni – jelenleg CT-vizsgálatot lehet végezni a kórházban –, és az épület tetején alakítanák ki az új helikopter leszállóhelyet (ez jelenleg a Városháza mögött van).

Az uniós pályázati pénzeket nagyon részletesen kidolgozott, kellően alátámasztott projektekre lehet igényelni, és a pénzek odaítélésekor igen szigorú feltételeket szabnak, komoly ellenőrző mechanizmusokat építenek be a felhasználás rendszerébe, hívta fel a figyelmet dr. Mészáros Lajos, aki beszámolt arról, hogy mindezekre tekintettel létrehozták a kórház projektmenedzsmentjét külső szakértőkkel, belső munkatársakkal irányítása alatt.

Kövess minket!

dunaújvárosi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek