Nem álltak sorban a védőoltásért

Közzétéve: 2007. 02. 23. 09:26 -

• 2 perc olvasás

Alacsony az egészségügyi dolgozók influenza elleni átoltottsága, de aki megkapta, annak sem jelentett mindig biztos védelmet.

dr. Bóta László

A kórházba felvett betegek legtöbbje olyan idős, krónikus betegségben szenvedő paciens volt, aki bakteriális felülfertőzés miatt igényelt intézeti ellátást.

Dr. Bóta László hangsúlyozta: a teljesítmény volumenkorlátra való tekintettel elsősorban a szövődményes eseteket veszik fel, de ilyen is mindössze csak néhány akadt a héten, ezért látogatási tilalmat sem kellett elrendelni.

A siófoki kórház 540 dolgozója közül is csak 75 kért influenza elleni védőoltást, ám ezzel a mintegy 15 százalékos aránnyal toplistások lettek a somogyi kórházak körében – tudtuk meg dr. Mihályka Erzsébettől, a kórház foglalkozás-egészségügyi főorvosától. Annyi bizonyos, eddig a dolgozókat és a betegeket is elkerülte a járvány. A főorvos asszony ennek ellenére keveselli az átoltottsági arányt, hiszen mint mondta: adott volna a lehetőség a nagyobb arányú védelemre is.

Dankó Jánosné, a marcali kórház ápolási igazgatója, egyben higiénikusa állítja: a mintegy 10 százalék átoltottság mellett nem betegedtek meg a dolgozóik. Az előző héten hiányzó néhány szakdolgozót a szabadságról vagy szabadnapról visszarendelt nővérekkel helyettesíteni tudták.

Infektológiai osztály híján a hét végén némi fennakadást okozott a relatíve nagy számú, influenza-szerű megbetegedéssel jelentkezők felvétele. Elkülönítő ugyanis csak a csecsemőknek és kisgyermekeknek áll rendelkezésére, ezért arra törekednek, hogy a felnőtt betegeket minél előbb az otthonukban helyezzék el. Attól tartanak, hogy az ügyeletes osztályok kapacitása egy-egy járvány idején nem lesz elegendő.

Immár négy hete a felső légúti majd később az influenza-szerű megbetegedések csoportos megjelenése miatt még a napokban is általános látogatási tilalom van érvényben a Kaposi Mór Oktató Kórházban. A megye legnagyobb egészségügyi intézményében azonban nem csak az ellátottakat, hanem az egészségügyi dolgozókat is jelentős mértékben érintette a fertőzés. E hét elejéig összesen 71-en betegedtek meg. Szerencsére nem egyszerre, hanem folyamatosan és más-más osztályon estek le a lábukról, így az átlagosan egy hetes hiányzást átcsoportosítás nélkül, a szabadságon és szabad napon lévők behívásával sikerült megoldani. A legtöbb, egyszerre ágynak eső beteg 7 volt egy héten… - tájékoztatott dr. Horváth Galina, a higiénés osztály vezető főorvosa, aki szerint az elmúlt években rendkívül alacsony, mindössze 4 százalékos átoltottságot regisztráltak a dolgozók körében. Ez az arány idén valamelyest nőtt.

Dr. Egerváry Csaba, a kórház foglalkozás-egészségügyi főorvosa elmondta: üzemorvosként az 1600 kórházi dolgozó közül – minden meggyőzés ellenére – mindössze 220 influenza elleni vakcina lelt gazdára. Ez, a mintegy 15 százalékos arány ugyan évek óta a legjobb az intézményben, mégsem elegendő. Az orvos által a dolgozóknak ismételten elküldött, védőoltásra invitáló körlevelére azonban nem reagáltak az érintettek.

Kövess minket!

influenza
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek