Nem fenyeget, csak levelez az OEP

Közzétéve: 2006. 12. 13. 12:33 -

• 2 perc olvasás

Nógrádban már postázzák a leveleket a járulékot nem fizetőknek, és 15 napon belül visszajelzést várnak.


Soczóné dr. Farkasinszki Ildikó, az OEP nyilvántartási főosztály vezetője a Salgótarjánban tartott tájékoztatóján elmondta: kísérleti jelleggel az ország legkisebb lélekszámú, 215 ezer lakosú megyéjében, Nógrádban kezdik elküldeni az egyeztetésekre figyelmeztető leveleket, a lakosság mintegy 10%-a várhatja az értesítést. Mint kiderült, Nógrádban jelenleg mindössze a lakosság 27,1%-a fizet egészségbiztosítást. A biztosítottak köre természetesen jóval bővebb, mintegy tíz százaléknak (ez a szám országos szinten is hasonló) azonban nincs semmiféle betegbiztosítási jogosultsága. Nekik szólnak a személyre szóló levelek, s arról is információt kapnak, mit tehetnek, ha - a közöltektől eltérően - mégis rendelkeznek jogviszonnyal, illetve mit kell tenniük, ha nem. Az ügyfelek a felmerülő kérdésekre mind telefonon, mind személyesen választ kaphatnak, ám jogosultságukat csak személyesen rendezhetik az egészségbiztosítási pénztár ügyfélszolgálatán.


Az OEP célja a válaszlevéllel küldött levelekkel nem a fenyegetés, hanem mindenkit ösztönözni saját jogviszonyának rendezésére és felkészíteni a lakosságot a tervezett kormányintézkedésre, miszerint 2007-ben az egészségügyi szolgáltatók is ellenőrizni fogják a betegek térítésmentes ellátásra való jogosultságát. Ezzel egy időben a Nógrád megyei háziorvosok is tájékoztatást kapnak a projektről – közölte az OEP illetékese.


A Nógrád megyében nyert tapasztalatok alapján az OEP várhatóan már januárban országosan is tájékoztatni fogja a lakosságot biztosítási jogviszonyának hiányosságairól.


Dérer István, az egészségpénztár nógrádi igazgatója elmondta: az első felmérésben 20.400 személynek küldenek értesítést, amelyre 15 napon belül visszajelzést várnak. A megyei egészségpénztárban január végéig hosszított ügyeletet tartanak és a 06-80-818-818-as, ingyenesen hívható zöld számon is segítséget nyújtanak a tájékozódásban: kinek és milyen jogcímen találhatnak biztosítási lehetőséget, s akinek erre semmilyen jogcíme, annak esetleg az önkormányzat igazolhatja-e a rászorultságot.


A felmérés célja elsősorban a tiszta jogi helyzet kialakítása, továbbá a magasabb szintű ellátás anyagi feltételeinek megteremtése – tette hozzá az OEP megyei igazgatója. Dérer István emlékeztetett rá: a térítésmentes egészségügyi ellátás igénybevételéhez szükséges további feltétel , hogy a foglalkoztató, az eltartó, vagy az ellátást folyósító szerv a jogviszonyra vonatkozó adatokról az OEP, illetve 2007. január 1-től az APEH igazgatási szervei felé a törvény által előírt határidőben és formában bejelentést tegyen.

Kövess minket!

OEP - NEAK Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő járulék
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek