Nem szállt föl a füst az onkológusoknál

Hosszas egyeztetés után sem született megállapodás a honi onkológiai ellátórendszer működésének összehangolásáról.

A sürgető tennivalók okán Repa Imre professzor, a vendéglátó Kaposvári Egyetem nevében arra kérte a vándorgyűlés résztvevőit, hogy ne a saját, önző érdekeiket nézzék, hanem az átalakításra váró rendszert. A finanszírozás elégtelensége miatt ugyanis a pénzt másként kell koncentrálni, szétosztani. Ehhez szükség van dunántúli onkológiai ellátásnak a budapestivel és az országossal történő, a teljes egészségügyi ellátórendszer átalakítását megelőző, mielőbbi összehangolására. Amennyiben ezt elmulasztják, már csak a diktátumok alapján cselekedhetnek.

Külön elismerését fejezte ki a szervezőknek, amiért az orvosokkal egyenrangúnak tekintett, napi 24 órában fáradhatatlanul és nagy empátiával tevékenykedő onkológiai szakdolgozók VIII. tudományos kongresszusának is helyet adtak a rendezvényen.

A megyei onkológiai központoknak a regionális átalakítás során betöltött szerepéről, készültségi fokáról, kapcsolatrendszeréről és az őket érintő szakmai elvárásokról zajló zárt tárgyalást követően annyit megtudhattunk, hogy a MOT 18 éve tervezett célját elérte. Változó szakmai színvonalon, tárgyi és személyi feltételek mellett ugyan, de befejeződött a megyei onkológiai központok létesítése. Mindössze Tatabányán és Szekszárdon kell még néhány elvárásnak megfelelni. Ahol pedig - így Gyulán is - az 1990-es évek elején az önkormányzatok saját forrásból sugárterápiás készüléket is vásároltak, ott – a megfelelő szakmai háttérrel - a sebészet és a kemoterápia mellett, ezt a feladatot akár regionálisan is képesek ellátni. Tekintettel arra, hogy hazánk lakosságának mintegy a 80 százaléka vidéken él, a kilenc megyei központ létrejöttével a betegeknek oly fontos megközelíthetőség már valamennyi megyében biztosított. A kezdeti ellenérzések lassan oldódnak, s a betegek is kezdik elfogadni az új kezelőhelyeket. Más kérdés, hogy a kisebb kórházakban, elszórtan működő onkológiai ellátásnak a megyeközpontokba integrálása jelentősen megnövelte a napi betegforgalmat, s nőtt a várakozási idő is.

Irányított betegutak, várólisták

Dr. Cseh József, a MOT elnöke hangsúlyozta: az akut, vérző onkológiai betegeknek sehol sem kell várakozniuk, mert sürgősséggel ellátják őket. A krónikus tumoros betegek esetében azonban az előforduló 2-3 hetes várakozási idő még tolerálható, ám két hónapos időintervallum már csak a betegségtudat pszichés következményei okán sem elfogadható. Egyelőre azonban a hiányos sugárforrás miatt mintegy 500 ezer közép-dunántúli tumoros beteg kénytelen akár két hónapot is várni, hogy a lakhelyétől jóval távolabbi regionális sugárterápiás központban megkaphassa a megfelelő kezeléseket.

A Dunántúlon ugyanis a nyugati határ mellett félkörös ívben – Győrben, Szombathelyen, Pécsett és Kaposváron – létesültek magasabb szintű ellátást nyújtó regionális centrumok, míg a közép-dunántúli térségben a korábban tervezett, szakmapolitikailag jóvá is hagyott tervek ellenére – forrás hiányában – nem létesültek új ellátó helyek. A versenyben két megyeközpont, Székesfehérvár és Veszprém küzd a lehetőségért, ám egyelőre nem tudni, hogy melyiküknek sikerül először megteremteni a szükséges feltételeket. Elvben az sem kizárt, hogy végül – akár magánbefektető bevonásával - mindkét városban létesül egy-egy regionális központ.

Az Alföldön jobb a lefedettség; Szeged, Kecskemét és Gyula látja el a régió betegeit, s mindössze Egerben merült fel egy újabb centrum létrehozásának szükségessége.

A Sugárterápiás Társaság javaslata alapján az újak telepítése helyett, érdemesebbnek ítélték a már meglévő megyei központokat fejleszteni, ezért legutóbb az erre szánt keretből az Országos Onkológiai Intézetben, a szombathelyi és a kecskeméti kórházakban újították meg a sugárforrásokat.

A két hete, miniszteri körlevélben kiadott szabályzat szerint a rendszeren belül már csak szabályozott betegutakon juthat el a paciens a számára szakmailag javasolt, lakhelyéhez területileg illetékes sugárterápiás központba. Ezt megkerülni csak speciális engedéllyel lehet. Szükség esetén, amennyiben a betegség jellege, súlyossága indokolja, a megyei központban működő 4-5 személyes szakmai bizottság dönt a magasabb szintű ellátás igénybevételéről, helyéről. A szabad orvosválasztás tehát ebben a rendszerben nem járható út.

Rövidesen gondot jelenthet az ellátásban a szakemberhiány is, melynek oka az elvándorláson túl a nagy arányú elöregedés, és a rugalmatlan, hosszadalmas szakember képzés. Az onkológiát ugyanis csak ráépített szakmaként, meglehetősen nagy időigénnyel, sajátíthatják el az orvosok. S, bár egyre gyakrabban sürgetik az alapképzés mielőbbi beindítását, ennek lehetőségéről egyelőre nem született döntés. Utánpótlás hiányában a rendszer két, nagyon fontos eleme, a kutatás és a gyógyítás jövője foroghat kockán.

A műszerezettség színvonala változó; létezik olyan megyei központ ahol például a minimumfeltételek előírásaival ellentétben még hiányzik a nyirokcsomót jelző Gamma szonda, ugyanakkor nagyon jól képzett a személyi állomány.

Személyes konfliktusok, tétova betegek

Egyes onkológusok szerint a regionális átlépéshez a technológiát és a személyi állományt kellene frissíteni. Előbbi az elapadt állami források hiányában, utóbbi a sugárterápiás orvosok nagyarányú hiánya miatt szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Szakdolgozót előorvosi feladattal megbízni pedig – szerintük - hatalmas felelősség és jogilag sem lehetséges.

Úgy vélik: az eredményesség attól függ, hogy a regionális központ miként viszonyul a jelenlegi szakembereihez és miként veszi figyelembe a földrajzi adottságokat. Van rá példa, hogy bár nagyon jó a földrajzi kapcsolat, de az eredményességet rontja, hogy az együttműködésre kényszerülő két szakember már évek óta nem beszél egymással.

A szakmailag indokolt munkamegosztás mellett tehát a megfelelő kommunikáció és finanszírozás átalakítására is szükséges lenne ahhoz, hogy a beteget mielőbb, a lehető legmagasabb színvonalon, a fölösleges körök megtétele nélkül gyógyítsák. Példaként említették a svéd, nagyon tisztán felépített, a stockholmi Karolinska Intézethez központosított onkológiai ellátást, melyben az alközpontokból befolyó valamennyi szakmai információ legmagasabb szinten történő elemzését követően kapja meg a beteg a számára legadekvátabb ellátást.

Hangsúlyozták: nem elég a minimumfeltételek biztosítása, a daganatos betegek minőségi ellátásának érdekében, Európa-konform célkitűzésekre van szükség.

Bár az ellátórendszer széttagoltságát illetően nem igen van mit egymás szemére vetnie a korábban és a legutóbb csatlakozó országoknak, a kutatási és terápiás eredményeket tekintve azonban bőven van tennivaló.

Minderre, sokkoló hatású előadásában nemrégiben egy skót onkológus döbbentette rá a szakma hazai képviselőit. Szerinte, mélypontján van a magyar onkológiai ellátás; a statisztikák szerint valamennyi daganat-lokalizáció tekintetében az utolsó helyen állunk Európában. Nem lehet vigasz, hogy szemben néhány fejlett ország gyakorlatával, hazánkban mindezzel a jól regisztrált és nyomon követhető rákstatisztika révén szembesülhettek a szakma képviselői. Mindössze két, a szűrés és a terápia okán eredményesen kezelhető daganat fajta, az emlő és kolorektális daganatok tekintetében észlelhető javulás – állította Jeney András professzor, a MOT egyik korábbi elnöke, aki sebészként szakmája és a patológiára alapozó onkológia szorosabb együttműködését is szorgalmazta. Az onkológiai sebészet fontosságát hangsúlyozva elmondta: a daganatos betegek 90 százalékát megoperálják, 60 százalékukon kuratív műtétet hajtanak végre, melynek következtében nagyobb arányban gyógyulnak.

Európa középmezőnyéből startolnak

Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológai Intézet főigazgatója szerint amióta megjelent az onkoterápiás protokoll, amely standardizálta a nagyon szétszórt, mozaikszerű hazai terápiákat, azóta – ahol megfelelően végzik a munkát - nagyjából egységesnek és jónak mondható az ellátás.

Bár a primér prevenció csak mintegy évtized múlva érezteti hatását, a korszerű terápiák – többek között az Európában is egyre inkább teret nyerő HPV vakcináció révén - javulnak az eredmények. A szolid, egy-két százalékos hazai mortalitás-csökkenés azért jelentős, mert megállította a folyamatosan emelkedő halálozást.

Tovább növekedik ugyanakkor a megbetegedések száma; évente 68, a bőrtumorokat leszámítva 58 ezer az új megbetegedés, s mintegy 34 ezren meg is halnak.

A halálozásban egyfajta nemek szerinti átrendeződés is megfigyelhető. A nőknél az első helyről a harmadikra esett vissza az emlőrák, s néhány tucattal ugyan, de előtérbe kerültek a tüdő, valamint a kolorektális tumorok. A férfiaknál változatlanul rendkívül dinamikus a szájüregi tumor miatti halálozás; a mortalitás pedig 260 százalékkal nőtt az utóbbi 15 évben. Az okok között a dohányzás mellett az alkoholizmus, a rosszul tápláltság, valamint a szájhigiéné hiányát említette a professzor.

Kásler Miklós professzor elemezve az onkológiai rendszer európai helyzetét, történéseit, felvázolta azokat a legfontosabb tennivalókat, melyekre az együttműködés keretében hazánknak is fel kell készülnie. Ezeknek a hiányában ugyanis tovább romolhat a betegek gyógyulási esélye, életminősége, az innováció versenyképessége és az onkológia társadalmi megítélése.

Az onkológiát érintő hazai kutatások alulfinanszírozottságából adódó sanyarú helyzetre hívta fel többek között a figyelmet Oláh Edit professzor asszony, rákkutató a molekuláris onkológiai és tumorgenetikai kutatások, valamint az annak nyomán már hazánkban is sikeresen alkalmazott diagnosztika és terápia nemzetközileg is elismert szaktekintélye. Hangsúlyozta: bár kiváló magyar szakemberekkel dolgozhatnak együtt, az említett problémákból adódóan, ami a fejlettebb országokban már a jelen, az nálunk még csak jövő ígérete. A felzárkózást a fiatal onkológus kutató orvosok hiánya is nagyban hátráltatja.

Oláh Edit a vándorgyűlés záróakkordjaként a MOT két alapító elnökének, dr. Erdős Sándor és dr. Cseh József főorvosoknak átnyújtotta az Onkopannon Emléklapot és az idén először adományozott aranygyűrűt.