Nobel-díjas biokémikussal indult a tanév Szegeden

Közzétéve: 2015. 09. 02. 12:05 -

• 2 perc olvasás

Tim Hunt a tizennegyedik Nobel-díjas kutató, aki 2012, vagyis a Szegedi Tudós Akadémia fennállása óta Szegedre látogatott.

„Hogyan nyerjünk Nobel-díjat" címmel több, mint félezer diáknak tartott előadást a Nobel-díjas biokémikus, Tim Hunt a tanév első napján a Szegedi Tudományegyetemen. A beszédre az ötödik alkalommal megrendezett Nobel-díjasok – Tudós Diákok Találkozója során került sor. Ebből közel 700 fiatal ismerhette meg a világhírű kutató életének azon mozzanatait, melyek a tudományos világ legnagyobb elismerésének elnyeréséhez vezettek - tudatta az egyetem közleményben.

Az inspiráló környezet, a tanárok személyisége, az önzetlen segítségnyújtás és a motiváló példaképek mellett a szerencsének és a nyitottságnak mind óriási szerepe van abban, hogy valaki egyedülálló tudományos felfedezést tegyen – hangsúlyozta előadásában Tim Hunt. A Nobel-díjas biokémikus személyes példáján keresztül igyekezett rámutatni arra, miért érdemes hivatásszerűen tudományos tevékenységgel foglalkozni, tudományos pályára lépni.

A kutató a Szegedi Tudós Akadémia meghívásának eleget téve örömmel látogatott el a Radnóti Miklós Gimnázium ultramodern laboratóriumába, ahol a legtehetségesebb gimnazisták kísérleteit kísérte figyelemmel, majd a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium kutatólaborjában az egyedülálló orvosbiológiai képzési program részleteivel ismerkedett meg. A neves előadó ezt követően osztotta meg gondolatait a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében összegyűlt gimnazistákkal és egyetemistákkal, ahol a kimagasló tanulmányi eredményt elért Köztársasági Ösztöndíjas hallgatókat is köszöntötte.

Tim Hunt a tizennegyedik Nobel-díjas kutató, aki 2012, vagyis a Szegedi Tudós Akadémia fennállása óta Szegedre látogatott. Az egyedülálló tudományos oktatási program célja, hogy a legtehetségesebb, a természettudományok területén kiemelkedően teljesítő gimnazisták számára folyamatos képzést adjon az alapoktól egészen a legmodernebb tudományos ismeretekig. Az oktatási rendszer immár harmadik éve eredményesen működik Szegeden: a Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Ifjai rendkívül sikeresen szerepeltek az idei felvételin. A felvételi adatokból ugyanis kitűnik, hogy a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karára felvett hallgatók közül már 17 fő került ki a Szegedi Tudós Akadémia diákjai közül. (Fotó MTI)

Kövess minket!

Szegedi Tudományegyetem - SZTE - Klinikai Tömb
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek