Nógrád megye: meg kell maradnia a három kórháznak

Közzétéve: 2007. 01. 03. 15:09 -

• 2 perc olvasás

Három aktív kórháznak kell maradni Nógrádban – szögezték le nógrádi kórházfenntartók egyeztetésükön, amelyen a RET-ben való osztozkodásra készültek fel.

Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke, továbbá a pásztói és a balassagyarmati polgármesterek és kórházigazgatók egyetértve hangsúlyozták az Észak-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács ülése előtt, hogy Nógrádban három aktív fekvőbetegellátó intézménynek kell maradnia. Megjegyezték ugyanakkor, hogy miközben Borsod, Heves és Nógrád 22 intézménye osztozkodik a maradék aktív és krónikus ágyszámon, valójában azt sem tudni, hogy a kórházak finanszírozása milyen ellátást tesz lehetővé.

- Sajnáljuk, hogy Balassagyarmat az arra vonatkozó törvényjavaslat ellenére sem lett súlyponti kórház és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Pásztó aktív ellátási ágyai teljes veszélybe kerültek – fogalmazott Becsó Zsolt, aki a megyei kórház fenntartó szervezetének vezetőjeként szervezte a három egészségügyi intézmény szerdai lobbi-tárgyalását. Mint mondta, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló – január 1-jén hatályba lépett – 2006. évi CXXXII. törvény Nógrád megyei vonatkozásait, kárait akarják enyhíteni.

A Regionális Egészségfejlesztési Tanács (RET) január 4-i ülésének előkészítéseként az egészségügyi fekvő- és járóbeteg ellátás újjáalakítása, a súlyponti kórházak fekvőbeteg ellátást biztosító struktúrája, valamint a fekvőbeteg-ellátó kapacitás (ágyszámok) elosztása érdekében akartak egységes álláspontot kialakítani nógrádiak. Hangsúlyozták, hogy elfogadhatatlannak tartják, hogy a legszegényebb régióban több mint 700 aktív kórházi ágyat megszűntetnek, miközben az egészségügy szükségletei ott a legnagyobbak, ahol a szegénység is nő.

Dr. Szabó Géza, a balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház igazgatója azt mondja, elképzelhetetlen, hogy aktív ellátás nélkül maradjon Balassagyarmat. Ugynakkor az még kérdés, hogy milyen orvosszakmák milyen kapacitással műkösnek majd náluk, ahol a speciális sebészi területeken kívül eddig gyakorlatilag a teljes orvosszakma jelen volt, és kérdés az is, hogy mi lesz a sorsa az itt működő, teljes megyei ellátást biztosító tüdőgyógyászatnak, pszichiátriának, fertőzőbeteg-ellátásnak.

Ami a kórházak együttműködését illeti, az még megyén belül sem felhőtlen., ugyanakkor régiósan még nagyobbak a szakadékok. Dr. Bercsényi Lajos, a salgótarjáni Szent Lázár Nógrád Megyei Kórház igazgatója azt mondja, Miskolc jó partnerük, de a betegutak nem oda, hanem tradícionálisan Budapestre vezetnek.

Nógrádban azt kérik a RET egyezkedésein, hogy az intézmények szakmai profilját és a morbiditási mutatókat is vegyék figyelembe az ágyszámosztó arányosításnál. Az Észak-magyarországi RET csütörtökön ülésezik. Miskolcon 2249 aktív és 2767 krónikus fekvőbetegellátási ágyon 22 kórház kezdi meg az osztozkodást. Pásztón egyelőre az a siker, hogy rajta vannak az osztozkodók listáján. Ha elfogadhatatlanul keveset kapnak, akkor vétóznak. Igaz, akkor sincs semmire sem garancia, mert ilyen esetben a miniszter egymaga dönt.

Kövess minket!

Nógrád-megye RET
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek