Orvostudományi tábor Debrecenben
Közzétéve: 2009. 08. 31. 13:26 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 08. 31. 13:26 -
• 2 perc olvasás
Először rendeztek tudományos nyári tábort a tehetséges és orvosi pályára készülő gimnazistáknak.

Regionális orvostudományi elitképzést igyekszik nyújtani a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DE OEC) kiemelkedően tehetséges és orvosi pályára készülő gimnazistáknak az idén először megrendezett tudományos nyári táborral.
Az idén először 12 gimnazista részvételével tartott csaknem kéthetes elméleti és gyakorlati kutatómunkát kínáló táborba Debrecen négy gimnáziumának legjobb diákjai jelentkezhettek - ismertette a részleteket Muszbek László, a szervező Sántha Kálmán Szakkollégium igazgatója hétfői debreceni sajtótájékoztatóján, ahol a diákok átvehették az okleveleiket.
Hozzátette: már gimnazista korukban fel kell karolni a legtehetségesebb diákokat, hogy azok kibontakoztathassák tehetségüket.
"Nem tömegképzést, hanem regionális elitképzést igyekszünk szervezni, így a hallgatói létszámot a jövőben csak kis mértékben fogjuk emelni, viszont a meghívott gimnáziumok számát kiterjesztjük, elsősorban Nyíregyháza legjobb intézményeit fogjuk megcélozni" - hangoztatta a jövőről alkotott elképzeléseiket Muszbek László.
Paragh György, a DE OEC elnöke hangsúlyozta: a tehetséggondozást mindig is kiemelten támogatta a centrum, így a Sántha Kálmán Szakkollégium a jövőben is megkapja erre a programra a támogatást, a szükséges összeget jövőre is elkülönítik rá.
A diákok a tábor idején elméleti-módszertani előadásokat hallgattak, majd ki-ki érdeklődésének megfelelő területen gyakorlatozott oktatók és hallgatók segítségével. Beszámolójuk szerint olyan ismeretekkel gazdagodtak az orvostudomány területéről ezekben a napokban, ami messze túllépi a gimnáziumi tananyag kereteit, így nagy segítséget fog nyújtani ahhoz, hogy bekerüljenek az orvosi egyetemre. A diákok közül néhányan arra is lehetőséget kapnak, hogy tanév közben visszajárjanak a különböző laboratóriumokba gyakorlatozni és az egyetemi oktatókkal együtt dolgozni.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek