Óvatosak a vasmancival

Közzétéve: 2007. 02. 12. 16:51 -

• 2 perc olvasás

Egyelőre csupán egy vizitdíj-automata áll munkába Fehérváron, Dunaújvárosban is várnak a beszerzéssel.

A téma fontosságára tekintettel ma délben a sajtót is tájékoztatta a vizit- és napidíjjal kapcsolatos rendelkezésekről dr. Szabó László, a Fejér Megyei Szent György Kórház főigazgatója. A kórház vezetője elmondta, hogy szerdán érkezik az első automata, a másodikat pedig később állítják munkába. Egyelőre vásárlásban nem, csakis bérlésben gondolkodnak a sok bizonytalanság miatt. (A bérleti díjról nem kívánt nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy most fogják aláírni a szerződést.) Az első automatát a legforgalmasabb rendelőintézetben, a Hunyadi utcaiban állítják munkába, a többi helyen kézi nyugtaadás lesz.

Az adminisztrációs feladatokra nem vettek fel munkatársakat, belső szervezéssel oldják meg a szükséges létszám biztosítását. Mindenhol megerősített „szolgálat" segíti majd a betegek tájékoztatását azon túl, hogy a különböző plakátok és információs táblák is az eligazodást szolgálják. A főigazgató kiemelte, hogy a betegeket először a kartonozóba irányítják, hiszen először szerencsésebb azt tisztázni, el tudják-e látni a beteget a rendelési időben, s csak utána fizettetik ki vele a vizitdíjat. Természetesen visszaadják a befizetett vizitdíjat, ha valaki nem kerülhet sorra aznap, és erről nem tájékozódott időben.

A napidíjakat a kórházi tartózkodás végén szedik be, és „mindent megteszünk azért, hogy behajtsuk a pénzt", fogalmazott a főigazgató, mondván, nincs más lehetőségük, hiszen szinte büntetés lesz, ha a napidíjtól elesnek, mert akkor az intézménynek kell az összeget pótolnia.

A bevételekre vonatkozóan csak óvatos becslésre mert vállalkozni dr. Szabó László. Az évente 1,5-1,7 milliós betegforgalmat bonyolító kórház a mentességekre is gondolva mintegy háromszázötven milliós bevétellel számol. Ugyanakkor már becslésbe sem bocsátkozott arra vonatkozóan, mennyire csökkenhet majd a betegforgalom a vizitdíj bevezetése miatt.

Dunaújvárosban egyelőre nincs „vasmanci", még szemezgetik a

dr. Mészáros Lajos

A város két rendelőintézetében reggel hat és este öt óra között lehet befizetni a bejáratok közelében kialakított kétablakos helyiségeknél. A sürgősségi betegellátó osztály előterében napi 24 órában lesz nyugtaadás, de értelemszerűen csak a sürgősségi ellátásnak indult, de nem annak bizonyuló kivételes esetekben fizetendő díjakat kell itt leróni. A stratégiai főigazgató az igazán megnyugtató megoldást a vizitdíjbérlet megteremtésében látja, ám egyelőre ennek bevezetéséhez időre van szüksége a kórháznak.
Előre láthatóan gondot fog okozni a nagy címletű bankjegyek váltása, ezért kérik a betegeket, hogy lehetőség szerint normál címletű pénzzel fizessenek.

A vizitdíjjal kapcsolatos információkat táblákon kifüggesztik, a kezelőorvosok is tájékoztatást adnak a betegeknek. Ha kétséges, hogy kell-e vizitdíjat fizetni, akkor is a fizetést javasolja dr. Mészáros Lajos azzal, hogy ha mégsem terheli kötelezettség a pácienst, akkor azt a kezelőorvosa igazolja, és azonnal visszatérítik számára a befizetett díjat.
A nyugtaadáshoz szükséges létszámot részben a már nyugdíjba vonult dolgozók továbbfoglalkoztatásával, illetve belső átszervezéssel oldja meg a dunaújvárosi kórház, amely éves szinten közel százhúszmillió forintos bevételre számít a vizitdíjból.

Kövess minket!

vizitdíj vizitdíj automata
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek