Pénteken a légimentőkkel menthet életet, aki vért ad

Közzétéve: 2021. 09. 23. 10:27 -

• 2 perc olvasás

A közös véradást hagyományteremtő céllal hívják életre és évről évre szeretnék megrendezni, támogatva ezzel a megfelelő vérkészletet.

„Adj vért a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék!” – rendhagyó közösségi véradókampányt indít a Magyarországi Légimentésért Alapítvány, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Vöröskereszttel és szakmai partnerével az Országos Vérellátó Szolgálattal: egyszerre 7 helyszínen várják a véradókat szerte az országban szeptember 24-én 12 és 18 óra között (Budaörsön, Balatonfüreden, Keszthelyen, Pécsett, Szentesen, Miskolcon és Debrecenben). Debrecenben a Nagyerdei Stadion (Nagyerdei park 12.) a helyszín; a játékosbejárat felől megközelíthető térben – ahogy arról korábban hírt adtunk. A véradók, rokonaik, kísérőik és az érdeklődők a megtekinthetik mentőhelikoptert, és kísérőprogramokon vehetnek részt.

Debrecenben aznap a Stadionban látja el ügyeletét a helyi mentőhelikoptert, amit – természetesen, amikor nem lesz szolgálatban – megtekinthetnek a véradók és az érdeklődők. Míg a szülők vért adnak, a fiatalok sem unatkoznak majd, mert gyermekprogramok várják őket (csillámtetoválással, színezőkkel). S ha már életmentés jegyében telik a nap: a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum végzős hallgatói segítségével elsősegélynyújtással és újraélesztéssel kapcsolatos ismereteket sajátíthatnak el az érdeklődők - tudatták a szervezők. Debrecenben az ügy mellé állt a DVSC sikeres, népszerű sportolóival együtt. Dzsudzsák Balázs labdarúgó és Kovács Petra kézilabdázó videóban szólt a donorokhoz. A rendezvény napján a 12 órakor kezdődő megnyitón Köstner Vilmos mesteredző képviseli az egyesületet, és találkozhatnak vele a véradók is.

Mint a program korábban közreadott közleményében szerepel, a különleges közösségi esemény célja, hogy minél több emberhez eljusson nemcsak a véradás üzenetének fontossága, de a lehetősége is, felhívja a figyelmet az önkéntesség és a segítségnyújtás jelentőségére, és a légimentők nem mindennapi munkájára, hiszen ennek köszönhetően menthetnek életet a légimentők is.

2019 decembere óta az egyik mentőhelikopter két egység nulla negatív vért is szállít a fedélzetén, melyet szükség esetén a betegek ellátására alkalmaznak. Bevezetése óta már számos alkalommal került erre sor, mellyel minden esetben növelhető a túlélési esély.

A közös véradást hagyományteremtő céllal hívják életre és évről évre szeretnék megrendezni, támogatva ezzel azt, hogy mindig rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű vér a mentőhelikoptereken és az egészségügyi intézményekben is.

CÍM HELYSZÍN IDŐPONTOK
3525, Miskolc, Városház tér 8. Polgármesteri Hivatal (aula) 12:00-18:00
6600, Szentes, Kossuth tér 6 Szentesi Polgármesteri Hivatal 12:00-15:00
7632, Pécs, Megyeri út 76. Pécs Plaza (Libri Könyvesbolt melletti üzlethelyiség) 12:00-18:00
3860, Keszthely, Kastély út 1. Keszthely Festetics Kastély (Velencei különterem) 13:00-18:00

8230, Balatonfüred,  Fürdő utca 33.

Balatonfüredi Légimentő Bázis/ OVSz Vérvételi autóbusz 12:00-18:00

4032, Debrecen, Nagyerdei

park 12.

Debrecen Nagyerdei Stadion 12:00-18:00
2040, Budaö rs Hársfa utca 6. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand 12:00-18:00

Kövess minket!

légimentés véradás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek