Post covid rehabilitációs program a debreceni gyógytornaközpontban

Közzétéve: 2023. 01. 27. 14:59 -

• 1 perc olvasás

Debrecenben több mint ezer, a koronavírus-járványon átesett olyan beteg van, akiknek szüksége van az egyelőre térítéses gyógytorna-rehabilitációra.

Post covid rehabilitációs programot indítottak januárban a debreceni gyógytornaközpontban - jelentette be a központ vezetője sajtótájékoztatón pénteken, Debrecenben. Mile Marianna azt mondta, csupán Debrecenben több mint ezer, a koronavírus-járványon átesett olyan beteg van, akiknek szüksége van az egyelőre térítéses gyógytorna-rehabilitációra, de Hajdú-Bihar más településeiről is fogadnak betegeket. A kezelések hosszú távú finanszírozására pályázni fognak - jelezte. A szakember hozzátette: háziorvosok és covid-ambulanciákon rendelő orvosok kezdeményezésére, nemzetközi protokollok alapján dolgozták ki a post covid rehabilitációs programot, amely kiterjed a légzés-, a mozgásszervi- és az idegrendszeri rehabilitációra.

A programban való részvételt minden esetben előzetes orvosi diagnosztikai vélemény előzi meg, majd a debreceni Lehel utcai gyógytornaközpontban konzultációval és betegvizsgálattal folytatódik a kezelés.

Ezután nyolc alkalommal egy-egy órás speciális, a post covid tünetekhez igazított, egyénre szabott terápia következik, amelyet minden esetben a kezelés eredményességét feltáró ismételt állapotfelmérés zár le - mondta Mile Marianna, hozzátéve, hogy a rehabilitációs programot tíz természetgyógyász részvételével kezdték meg Debrecenben.

Kövess minket!

gyógytorna
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek