Sok a potyautas Baranyában
Közzétéve: 2007. 04. 17. 16:46 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 04. 17. 16:46 -
• 2 perc olvasás
Még nem tudható, mi lesz azzal a több tízezer baranyaival, akik a jelenlegi biztosítási státuszuk szerint potyautasok.
![]() |
Az orvosok többsége viszont állítja: a várható következmény azért is többesélyes , mert a lakosság zöme egyáltalán nem készült még fel arra az öngondoskodásra, amit az állam elvár tőle. Így aztán most még nem is hiszi el azt ami hónapok múlva kőkemény valósággá válhat, miszerint érvényes biztosítás nélkül már valóban nem lesz jogosult egészségügyi ellátásra.
Az egyik pécsi háziorvosi rendelésen éppen erről a problémáról beszélgettek a páciensek, közöttük egy ötvenes férfi, aki szerint mindenképpen átmenetet kellett volna hagyni, hiszen azt nem teheti meg senki az egészségügyben, hogy ellátásra szorulót elküld majd. Azzal ugyanis ezek ott fönt nem kalkuláltak, hogy sokan például önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe, - állította. Egy nő szerint építkezésen dolgozó fiának megmondta a főnöke, hogy nem tud mindenkit bejelenteni a tb-nél, mert akkor ő is tönkremenne.Ha ilyen feltételek mellett hajlandó dolgozni, maradhat. Senki nincs manapság abban a helyzetben, hogy feltételt szabjon a munkáltatójának.
Biztosan nem megy majd simán a nem fizetők ügye- mondta érdeklődésünkre dr. Feledi József felnőtt háziorvos. Jómagam is megkaptam a MEP-től a listát, amin például egyetemi tanár is szerepel, aki hivatalosan ugyan munkanélküli, de tudom, hogy dolgozik. Ezért mondom, hogy ebből a biztosítási ügyből mindenképpen származnak majd feszültségek, holott ezt az intézkedést magam is helyeslem- mondta a doktor. A baj csak az, hogy a problémával mi háziorvosok szembesülünk majd először. Azt pedig, hogy miként oldjuk fel a feszültséget, még egyikünk sem tudja.
Az első összesítő adatok szerint – melyeket folyamatosan frissít, aktualizál az egészségpénztár- Baranyában negyvenezerre tehető a potyautasok száma. Ők azok, akik nem szerepelnek az adatbázisban a biztosítást fizetők között…
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek