Sok sérült a repülőtéri balesetben

Közzétéve: 2018. 04. 01. 16:23 -

• 1 perc olvasás
Google Állítsd be, hogy a Weborvos az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mentők: kilenc ember került kórházba a ferihegyi repülőtéri buszbaleset után

Kilenc embert vittek kórházba a mentők a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről, jellemzően zúzódásokkal, de több sérült esetében felmerült a csonttörés lehetősége - tájékoztatta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t.
A rendőrség korábban azt közölte, hogy két személyszállító busz összeütközött a repülőtér 2B terminálján.

Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: már a repülőtéri mentők elkezdték az elsősegélynyújtást, majd a mentőszolgálat négy egységgel érkezett a helyszínre.

Kilenc embert kellett kórházba vinni, mindannyian felnőttek, különböző nemzetiségűek; életveszélyes sérült és gyerek nem volt a sérültek között - tette hozzá.

Közölte: a sérülteknek jellemzően zúzódásaik vannak, de több embernél felmerült a csonttörés lehetősége. Sérülésük súlyosságát a kórházi röntgenvizsgálatokkal állapítják majd meg. Két fővárosi traumatológiai osztályra, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe, valamint a Merényi Gusztáv kórházba vitték őket.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek