Stabil gazdasági helyzet és dinamikus fejlődés

Közzétéve: 2006. 02. 20. 08:32 -

• 2 perc olvasás
Google Állítsd be, hogy a Weborvos az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elnöki beszámoló a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrumában.

Dr. Fésüs László

Tavaly már öt kara volt az intézménynek (Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi, Gógyszerésztudományi, Egészségügyi Főiskolai és Népegészségügyi), amelyeken 2005-ben 4757 hallgató folytatott tanulmányokat. Az angol nyelvű program keretében - amely az általános orvosi képzés mellett a fogorvosi és gyógyszerész képzésre is kiterjed - 795 külföldi diák tanul az egyetemen, többek között az USA-ból, Norvégiából, Izraelből, Iránból, Kínából, Vietnámból és Indiából. Dr. Fésüs László kiemelte, hogy az angol program megkapta New York állam akkreditációját, így a hallgatók az ottani oktató kórházakban korlátozás nélkül végezhetik gyakorlatukat.

A centrumelnök a 2005-ös év eseményei kapcsán egyebek mellett szólt arról, hogy átadták a 20 ezer négyzetméteres Élettudományi Épületet és könyvtárat, ahol korszerű laboratóriumi háttérrel integrált program zajlik. Fektető részleggel bővült a Sugárterápiás Tanszék, és átadták a III-as számú Belklinika új járóbeteg egységét. Felavatták a Gyermekklinika új szárnyát is, amelyre a centrum többek között azért büszke, mert a beruházás 480 millió forintos költségét teljes egészében saját forrásból gazdálkodták ki. Megújult a Nőgyógyászati Klinika ambulanciája, az Orvos-és Egészségtudományi Centrum. A Kenézy Gyula Oktató Kórház közös Traumatológiai Tanszékén pedig oszteoszintézis gyakorló terem létesült. Bővült a Fogrovostudományi Kar fantomlaborja és egy rendkívül korszerű sterilizáló helyiséget is létesítettek.

A karrá alakult Népegészségügyi Iskola Magyarországon egyedülálló képzést biztosít. Koordinációjukkal jön létre az Auguszta program részeként az Egészség Obszervatórium. A 2005-ös év eredményei között említette meg a centrumelnök, hogy csaknem 1,4 milliárd forintot nyert el egészségügyi információtechnológiai fejlesztésre az Észak-Alföldi régióban az Orvos-és Egészségtudományi Centrum vezetésével megalakult konzorcium.

Az évente mintegy 150 ezer fekvő és 1,5 millió járóbeteget ellátó intézmény 9001:2000 minőségbiztosítási tanúsítványával az elméleti intézetek is rendelkeznek.

Az Állami Számvevőszék nemrég lefolytatott célvizsgálata megállapította, hogy a Debreceni Egyetem költségvetésében kétharmados súllyal jelen lévő Orvos-és Egészségtudományi Centrum az orvostudományi centrumok, klinikák köréből az egyetlen olyan intézmény, amely valamennyi vizsgált évben pénzügyileg stabil pozícióban volt, és a likviditás megőrzése mellett saját erős fejlesztésekre is lehetőségük volt. Ennek kapcsán dr. Fésüs László kiemelte, hogy a saját erős beruházások összege már évek óta a betegellátás bevételének 10 százaléka körül mozog, így a 2005-re vonatkozó előzetes adatok alapján eléri a két és fél milliárd forintot.

Mint mondta, a centrum bankszámlájának átlagos egyenlege tavaly meghaladta a kétmilliárd forintot , miközben valamennyi fizetési kötelezettségüknek idejében eleget tettek. A tartósan stabil gazdasági helyzet és a dinamikus fejlődés a centrum által kidolgozott és egyedülálló, úgynevezett endofinanszírozási rendszernek köszönhető - hangsúlyozta. A Kapcsolat Napjával a centrum külső partnerei, a vállalkozó szféra képviselői iránti megbecsülését is kifejezte, hiszen ennek az együttműködésnek, a befektető partnereknek is köszönhetőek a különböző fejlesztések.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek