Startkövön a Budapest Modell

Közzétéve: 2009. 06. 15. 13:50 -

• 1 perc olvasás

Elsőként a kórházak kiszolgáló tevékenységét, az informatikai és a kontrollingrendszert egységesítenék.

Weborvos Archívum

Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn a Budapesti Egészségügyi Modell koncepciójával, amiről a hónap végén dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Horváth Csaba, a humánpolitikáért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a városvezetés által közgyűlési elfogadásra javasolt előterjesztése alapján egy lépéssorozatból az elsőt teszik meg. Eszerint a kórházak kiszolgáló tevékenységét, az informatikai és a kontrollingrendszert egységesítenék.

Hozzátette, hogy ezzel alkalmassá tennék az intézményeket egy integrált együttműködésre, egy új munkamegosztásra. A kórházak jogi helyzete, státusza nem változna ezzel a lépéssel, önállóságuk megmaradna. Az intézmények négy szakaszból álló teljes átalakítási folyamata 2014-ben zárulna. Az öt évig tartó szerkezeti struktúraváltás ütemének megvalósítását folyamatosan értékelik majd.

A szocialista politikus elmondta azt is, hogy a kabinet egyetértett az újpesti kórház szakrendelőjének felújításával összefüggő kérdésekkel. Az eredeti javaslat alapján, ami Szalkai István (MSZP) felvetésére épül, 750 millió forintért egy részleges rekonstrukció valósult volna meg. Az újpesti önkormányzattal való egyeztetés után felvetődött annak a lehetősége, hogy a kórházat másfél milliárd forintért három év alatt teljesen felújítsák - jegyezte meg. A projekt első szakaszához rendelkezésre áll 750 millió forint, amiből 250-et a IV. kerületi önkormányzat biztosít. A további feladatokhoz szeptemberig megvizsgálják a források előteremtésének a lehetőségét.

Kövess minket!

újpesti károlyi kórház Budapest Modell - BEM
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek