Szakrendelővel bővítik a tatai kórházat

Közzétéve: 2014. 06. 26. 06:17 -

• 1 perc olvasás

A beruházásnak köszönhetően egy helyen tudják biztosítani a most három helyen végzett ellátást.

Weborvos Archívum

Új szárnnyal bővítik a tatai kórház épületét, kistérségi járóbeteg-ellátó központot alakítanak ki benne az intézmény körzetébe tartozó 41 ezer ember számára - közölte a kórház főigazgatója az MTI-vel. Laky Zoltán tájékoztatása szerint az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórház és Rendelőintézet az új épületszárny felépítésére 762 millió forintos uniós támogatást nyert el. A beruházással egy helyszínen tudják biztosítani a jelenleg három telephelyen végzett ellátást, valamint új műszereket szerezhetnek be, a többi között két digitális röntgenberendezést.

A jelenlegi rendelőintézet 1978-ban épült, energetikailag és gépészetileg teljesen elavult. Fenntartását az is költségessé teszi, hogy a 3200 négyzetméteres alapterületnek a kórház csak a felét használja gyógyításra. Az épület hasznosítására később, a pályázati lehetőségek ismeretében készítenek terveket.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Szakkórházban 2012-ben szűnt meg az aktív és krónikus belgyógyászati ellátás, azóta az intézmény rehabilitációs szakkórházként működik, 60 ágyas kardiológiai és 30 ágyas mozgásszervi rehabilitációs osztállyal.

Kövess minket!

tatai kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek