Száz millió egy új osztályra

Közzétéve: 2009. 08. 26. 12:06 -

• 1 perc olvasás

Közel százmillió forintos beruházással hozták létre a dunaújvárosi kórház új infektológiai osztályát.

Weborvos Archívum

A korábbi külön álló épületből a Szent Pantaleon Kórház főépületében a földszinten kapott helyet az új, harminckilenc ágyas infektológiai osztály, amelyet ma délelőtt adtak át.

Teljes műszaki felújítást végeztek, és kicserélték a burkolatokat, tudtuk meg dr. Máté-Kasza László főigazgatótól, valamint új bútorokat, berendezési tárgyakat és ápolást segítő eszközöket szereztek be a betegellátás javítása érdekében. A felújítás során modern, esztétikus környezetet teremtettek, és a korábbihoz képest jelentősen javították a komfortfokozatot, amely a betegek és az ott dolgozók számára egyaránt érezhető változást eredményez. A harminckilenc ágyas osztályon nemcsak infektológiai, hanem általános és krónikus belgyógyászati betegeket is ellátnak.

A beruházás összértéke 92 millió forint volt, a fedezetül szolgáló hitelt a kórháznak vissza kell fizetnie a hitelintézetnek önkormányzati garanciavállalás mellett.

Az év elején adták át a megújult gyermekosztályt, amelyet máshová költöztettek, s helyén a most kialakított új infektológiai osztállyal tovább folytatódik a struktúraátalakítási terv végrehajtása az egészségügyi szolgáltatónál.

Kövess minket!

dunaújvárosi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek