Szigetvári gyógyfürdő: púpos gyerek a prés alatt?

Közzétéve: 2007. 02. 15. 10:37 -

• 1 perc olvasás

Két éves csúszás után nyárra talán elkészül a szigetvári strand - uszoda - és gyógyfürdő.

A legutóbbi képviselőtestületi ülésen már arról születhetett döntés, hogy a kivitelezési munkálatok május végére elkészülnek, júniusban pedig megtarthatják az értékes gyógyvízzel táplált fürdőkomplexum próbaüzemét is. A fürdő jelenlegi készültségi szintje eléri a 80 százalékot, helyükre kerültek a nyílászárók, jelenleg a belső burkolás végzi a kivitelező cég, s néhány hét múlva a medencék is sorra kerülnek.

A szigetvári gyógyfürdő komplexum 640 személytbefogadó nyári strandfürdőből, 200 személyes uszodából, egy kisebb termálvizes medencéből, valamint az 500 személyt befogadó gyógyfürdői szolgáltató egységből áll majd. Folytatásként a későbbi tervekben osztrák mintára működtetett gyógykórház felépítése is szerepel.

A Szigetvárra tervezett termálturisztikai programot segíti még az a közelmúltban elnyert, vissza nem térítendő ötmillió forint, amelyhez sikeres pályázaton jutott a város. A gyógyfürdő átadását várja természetesen a szigetvári kórház is, hiszen az intézményben nem csak akut gyógyító munka, de komoly hagyományokon nyugvó mozgásszervi rehabilitáció zajlik. A település gyógyvize alkalmas még a különféle nőgyógyászati problémák, gyulladások terápiájára is.

Kövess minket!

szigetvári gyógyfürdő
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek