Szili: 12 és fél milliárd már az idén

Közzétéve: 2007. 06. 27. 17:03 -

• 1 perc olvasás

Huszonötmilliárd forintot kap egészségügyi intézményeinek fejlesztésére Pécs az elkövetkező másfél esztendőben.

Szili Katalin

Az egészségügyi helyi vezetőivel tartott kerekasztal-beszélgetésen a szocialista politikus elmondta, hogy minderről az egészségügyi miniszterrel, a fejlesztési kormánybiztossal, valamint Pécs és Szeged polgármestereivel folytatott megbeszélésen esett szó. A csongrádi megyeszékhely ugyancsak akkora támogatásban részesül majd, mint a baranyai - tette hozzá.

A házelnök rámutatott, rövid időn belül tisztázni kell, hogy a két város miként kívánja az egészségügyi integrációt végrehajtani, milyen fejlesztéseket kíván megvalósítani, s azok miként finanszírozhatók. Szólt arról is, az első 12,5 milliárdot a városok az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére használhatják fel, míg jövőre, a 25 milliárd másik felét, az integrált szolgáltatások finanszírozására fordíthatják.

A megbeszélésen részt vett Kovács L. Gábor, Pécsi Tudományegyetem Orvos- és Egészségtudományi Koordinációs Központ elnöke, aki elmondta, másfél éve húzódik Pécsett az egészségügyi intézmények integrációjának ügye, miközben folyamatosan csökken a pályázati úton elnyerhető támogatás összege.

Kitért arra is, hogy a fejlesztések során kiemelten kívánják kezelni a járóbeteg-ellátás korszerűsítését, s ennek érdekében a 400 ágyas klinika területén európai színvonalú sürgősségi osztály jönne létre, ahol a beérkező betegekről helyben döntenék el, ki szorul ambuláns ellátásra, vagy kórházi kezelésre.

Szólt arról is, hogy Pécs déli részén, ugyancsak a járóbeteg-ellátás fejlesztése érdekében, rendelőintézetet hoznának létre a Honvéd Kórház területén.

Kövess minket!

Pécsi Tudományegyetem - PTE - Janus Pannonius Klinikai Tömb Pécsi Regionális Integrált Egészségügyi Ellátó rendszer pécsi megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek