Szűrővizsgálatokkal a rák ellen
Közzétéve: 2006. 02. 06. 11:48 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2006. 02. 06. 11:48 -
• 1 perc olvasás
A rák miatt veszíti el Magyarország a legtöbb hasznos életévet.
![]() |
A Nemzeti Népegészségügyi Program kiemelt területe a daganatos betegségek elleni küzdelem – a szűrések és eredményességük fejlesztése, az életmód befolyásolása, a kockázati tényezők csökkentése. A daganatos halálozás csökkentését az új megbetegedések kialakulásának megelőzésével – elsősorban a primer prevenció eszközeivel – lehet leghatékonyabban megvalósítani. Jelentős halálozáscsökkenés érhető el a lakosság kiterjedt szűrővizsgálataival – többek között az emlő-, a méhnyak-, a vastagbél-végbélrákszűréssel – is.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye vonatkozásában a tisztifőorvos hozzátette: a megye hátrányos gazdasági és szociális mutatókkal rendelkezik, ezért kiemelten szükséges a folyamatos figyelem megtartása a szűrési programokkal kapcsolatosan.
Az észak-magyarországi régióban a korai daganatos halálozás – elsősorban a férfiak esetében – mind trendjében, mind a halálozás szintjében meghaladja a rendkívül kedvezőtlen magyar halálozási szintet is. Ebben a régióban 2003-ban az Unióhoz képest több mint kétszer annyi férfi és másfélszer annyi nő halálozott el, az észak-magyarországi régió mutatói az országon belül a legkedvezőtlenebbek, kistérségenként jelentős eltérésekkel.
A Johan Béla Epidemiológiai Központ 2005-ös kiadványából idézve dr. Bodnár Judit hozzátette: 2003-ban a régióban 4270 ember halálát okozták (2478 férfi, 1792 nő) a rosszindulatú daganatok, amelyek jelentős része 65 éves kor előtt következett be, daganattípusonként változó mértékben.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek