Terápiás céllal vették meg Tibort
Közzétéve: 2006. 05. 04. 10:53 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2006. 05. 04. 10:53 -
• 2 perc olvasás
Húsz százalékkal csökkenti a vérnyomást az ölünkben doromboló macska.
![]() |
Ember és állat kapcsolatának jótékony hatását az 1970-es években kezdték alaposabban vizsgálni. A kutatók megfigyelték, hogy azok az idős emberek, akik közvetlen környezetében háziállatok (kutyák, macskák) élnek, ritkábban betegednek meg, illetve gyorsabban gyógyulnak. De szintén kutatási eredmények igazolják, hogy az állatok segítségével sokan képesek kijutni reménytelennek tűnő depressziójukból is. Emellett a műszeres vizsgálatok konkrétan bizonyították, ha az ember doromboló macskát tartogat az ölében, vérnyomása 20 százalékkal csökken.
Szellemi sérültekről külön érdekességként említi a szakirodalom, hogy az intézményben elhelyezett halakkal teli akvárium meglepő javulást hozott a betegek szociális viselkedésében, társaikhoz, gondozóikhoz való viszonyában. Jelentősen csökkent agresszivitásuk, illetve oldódott apátiájuk.
Az állatterápia tehát ma már alkalmazott tudományágnak tekinthető, mely során leggyakrabban kutyát, macskát, egyéb szelíd emlőst, de hüllőt, vagy halat is használnak. E gyógyító eljárás igazi hagyományát Angliában teremtették meg, ahol 1983 óta a Pet As Therapy nevű állatterápiás mozgalom több mint tízezer olyan kutyát, macskát „alkalmaz", amely gazdáival rendszeresen bejár egészségügyi intézményekbe, szociális otthonokba, hospice házakba. Itt érdemes megjegyezni, hogy Hollandiában például több hospice otthon lakójának lehetőséget adnak rá, hogy kedvenc háziállatát – például madarát - bevigye az intézménybe.
Nem minden állat alkalmas a terápiában való részvételre, erre mindenképpen kiegyensúlyozott idegrendszerű, emberszerető házikedvenc használható. A kiválasztást nem befolyásolja az állat fajtája, életkora, a lényeg, hogy a lényéből áradó szeretettel segítsen túljutni a különböző betegségeken.
Információink szerint 2002 óta már Magyarországon is járnak speciálisan kiképzett kutyák a hódmezővásárhelyi idősek szociális otthonába. A baj csak az, hogy kevesen vannak, holott erre mind nagyobb igény mutatkozik.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek