Törvénytelenül gyógyulnak a betegek Egerben?

Közzétéve: 2009. 03. 23. 08:03 -

• 4 perc olvasás

A várakozás hetei, hónapjai következnek az egri kórházban. Addig is folyik a gyógyítás. Törvénytelenül, vagy törvényesen.

Weborvos Archívum

Betegeket tolnak gördülő ágyon, ápolók sürögnek-forognak, orvosok vizsgálnak, műtenek. Nehéz belegondolni: mindezt törvénytelenül teszik… Jó hónapja a Heves Megyei Főügyészség nem talált kifogásolnivalót a vitatott szerződésben. Mások – a Nógrád Megyei Bíróságon - törvénytelennek ítélték meg ugyanezt. A levegőben nincs puskaporszag. De mindenki tudja, hogy az egri kórházzal már megint történt valami. Az ellenfelek véget érni nem akaró tusája kényelmetlen stációhoz érkezett.

A lap tudósítója a helyszínen találkozott Császár Zoltán fideszes egri önkormányzati képviselővel, aki épp a kardiológiáról távozott, és elmondta, hogy senki ellen és senki mellett nincsen, de a szakmai ellátás kiváló. A kórházban több százmillió forintos hiányt halmoztak fel, a HospInvest pedig tőkét vitt, hisz a megújuláshoz pénz kell. Egy középkorú asszony, aki a fiát vitte felülvizsgálatra, felfordulásról, káoszról, hozzá nem értésről beszélt. Véleménye szerint az orvosok a betegek személyes ismerősei voltak, a HospInvest emberei nem úgy bánnak a betegekkel, ahogyan elvárható lenne. Ezzel szemben dr. Müller Gábor, a kardiológia osztályvezető főorvosa elmondta, a feltételek rendben vannak, teszi a dolgát. Egy világoskék ruhába öltözött nővér hasonló véleményen van, nem az újonnan érkezett orvosok, ápolók nagy részét egyáltalán nem érdekli a megye és a város elszánt küzdelme. -

- Nekem teljesen mindegy, hogy ki üzemelteti a kórházat - mondja Krinszki Zsuzsanna, a sürgősségi betegellátó osztály ápolónője. - Tizenhat éve dolgozom itt, csak pozitív változásokról tudok beszámolni. Több a bérem, gördülékenyebb, rugalmasabb a munka. Dr. Valent Mihály, a magyarországi 30 sürgősségi szakorvos egyike, az SBO osztályvezető főorvosa - a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnökségi tagja - nem is érti a kérdést. - Engem semmilyen szinten nem érintett a bírósági ítélet. Nekem mindegy, hogy ki a tulajdonos, ki üzemelteti a kórházat, ez legyen a menedzsment dolga. Az egri sürgősségi osztály munkája országosan is kiemelkedő. A tervezett fejlesztések szépen haladnak. Ha a tulajdonos odaadta az intézményt a HospInvestnek, biztosan tudta, hogy miért. Kitűnő szakemberek jöttek az osztályra Budapestről és máshonnan. Olyan beavatkozásokat is el tudunk végezni, amire kevés helyen van lehetőség.

Dr. Turchányi Béla baleseti sebész főorvos mosolyog. - Az ítélet egyelőre nem jogerős. Szerintem a földön nem született olyan jogász, aki megmondja, mi lesz itt, ha az ítélet jogerőssé válik. Törvénytelenül dolgozunk majd? Visszajönnek a kórházvédők? Egy dologtól fél csupán: a nyugodt munka fel lesz bolygatva. Érzik a betegeken a nyugtalanságot. Most, amikor már visszatért beléjük a bizalom. Az őszi kórházátvétel után sok beteg eláramlott, de sokan vissza is jöttek. És ez nagyon nagy dolog. A betegek aggodalmáról beszél Harcsa Eleonóra, a rendelőintézet igazgatója is. - Helyén van a rendszer, a munka elindult. Most a bírósági ítélet hatására mindez meginog. Bizony nehéz úgy dolgozni, hogy a kórházvédők bejárnak az intézménybe, cetliket osztogatnak, arra biztatják a betegeket, hogy ha elégedetlenek az ellátással, menjenek az irodájukba és mondják el a panaszukat. A részmunkaidősökkel együtt már 1400 körül van a dolgozói létszám. A betegek száma egyre nő, már más intézményekből is ideküldik az ellátásra várókat.

Szabó Pál, a kórházvédők vezetője közölte, a balassagyarmati bírósági döntés rendkívüli fontos, a törekvésüket igazolta. Előtte már a Heves Megyei Bíróság is hozott egy döntést, eszerint a HospInvest Zrt. nem pályázhatott volna, mert nem tett eleget a kiírás feltételeinek. A megyei önkormányzat a saját vagyonkezelési szabályzatát is megsértette. Arra a kérdésre, hogy nem különös-e, hogy a megyei főügyészség másként ítéli meg az ominózus szerződéskötést, elmondta, a döntés más ügyben született és semmilyen hatása nincs a jelenlegi helyzetre. A balassagyarmati ítélet kimondta, hogy ha valaki törvénytelen módon lett kihirdetve, mint pályázati győztes, akkor az törvénytelen alapon áll, nem köthet törvényes szerződést a kórház működtetésére. A működési engedély megadása is törvénytelen volt, hiszen ezt nem előzte meg helyszíni szemle, nem voltak meg a személyi feltételek. A kórház törvénytelenül, engedély nélkül működik. Abban az esetben, ha jogerőre emelkedik az ítélet a kórházvédők egyesülete visszavárja az eltávozottakat, hisz mindenkiről tudnak mindent, személyi illetve szakmai feltételekben tehát nem lesz hiány. Hozzátette, vissza akarják adni a súlypontiságnak megfelelő feltételeket. Szabó Pál kijelentette, a kórház jelenleg életveszélyesen működik. Első dolguk lesz, hogy megalapítják a Markhot Ferenc Kórházat, mint költségvetési intézményt, a személyzettel közalkalmazotti munkaszerződést kötnek. A kórházvédők nagy közösségében olyan szakemberek vannak, akik képesek vezetni és irányítani.

Sós Tamás, a megyei közgyűlés szocialista elnöke nehezen leplezi bosszúságát: - Ma a kórház jobban működik, mint korábban. Ezt bizonyítja a betegek véleménye, a gyógyító munka sok eredménye, erről tanúskodnak a fejlesztések. A mostani bírói végzés jogtechnikai kérdésekről szól. Az ellenzék pedig annak örül, hogy a tervezett hatmilliárdos fejlesztést nem tudjuk megvalósítani. Nem értjük, mit akar Eger elérni. Hiszen mi azt szeretnénk, hogy a kórház jól működjön. Bízunk a jogállamiságban, fellebbeztünk. Az elsőfokú bírói ítélet nem érinti a napi gyógyító munkát. Visszautasítjuk a durva támadásokat a szándékos károkozásról, hiszen a kifizetett végkielégítések összege pályázati formában visszaigényelhető. Sós Tamás úgy véli, hogy a rendkívüli városi közgyűlés összehívása a hangulatkeltést szolgálja. A megyei elnök meggyőződése, hogy a szerződés felelős, jó döntés eredménye. - A Fidesz-központból vezérelt politikai akcióról van szó - szögezi le a megyei elnök, majd felteszi a kérdést: - Ahol Fidesz-érdekeket szolgáló privatizációról van szó, miért nincs politikai akció?

A várakozás hetei, hónapjai következnek. Addig is folyik a gyógyítás. Törvénytelenül, vagy törvényesen.

Kövess minket!

Hospinvest Zrt egri megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek