Új eszközök a Nyírő Gyula Kórházban

Közzétéve: 2006. 12. 08. 15:59 -

• 1 perc olvasás

A Szerencsejáték Zrt. 6 millió 900 ezer forinttal támogatta a Nyírő Gyula Kórházat, melyből az intézmény Endoszkópos Laboratóriumát korszerűsítette - erről az illetékesek számoltak be pénteki sajtótájékoztatójukon.

A Szerencsejáték Zrt. támogatásából beszerzett kiegészítő eszközök a szakambulancia magasabb színvonalú betegellátásához járulnak hozzá - mondta Falus Ferenc, a kórház főigazgatója.

Dr. Vadnai Marianna, gasztroenterológus, orvos igazgató az MTI-nek elmondta: három, az endoszkópos vizsgálatokat segítő eszközt és két korszerű ágyat vásárolt a kórház a támogatásból. A Haemo-Clip nevű berendezéssel gyomorvérzést, az endo-loop szettel a vastagbél polipok eltávolításánál fellépő vérzést tudják csillapítani.

A támogatásból a kórház egy képdigitalizáló kártyát és hozzá való programot is vásárolt, melyek az adatrögzítésnél nyújtanak nagy segítséget. Az endoszkópos vizsgálatok során készülő felvételeket tárolására, visszakeresésére használják majd.

Ezen túl két speciális ágyat is beszerzett az egészségügyi intézmény, melyek vezérlő egysége lehetővé teszi a beteg számára, hogy önállóan állíthassa a hát és lábrészt.

A személyzet számára is nagy segítség az ágy az ápolásban, betegmozgatásban, hiszen nem kell megterhelniük hátukat, gerincüket, derekukat.

Az ágyhoz tartozó matrac is különleges, mert nemcsak a kényelmet szolgálja, hanem a felfekvés megelőzését is: kizárja az átszivárgást, speciális baktérium- és gombaölő szerrel kezelték, és röntgensugár-áteresztő speciális huzattal vonták be. A szakemberek véleménye szerint egy ilyen elektromos ágy használata lerövidíti a kórházban eltöltött időt, és csökkenti a kórházban kialakuló szövődmények kockázatát.

Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója elmondta: rendszeresen támogatnak egészségügyi intézményeket nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is, továbbá más területeken például a kultúra, oktatás, szociális ellátás terén is jótékonykodnak.

Kövess minket!

Nyírő Gyula Kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek