Új immunkémiai technológiát dolgoztak ki

Közzétéve: 2023. 02. 11. 06:30 -

• 1 perc olvasás

A daganatos és az autoimmun betegségek eddigieknél precízebb felismerését segítő technológiát fejlesztettek.

Új immunkémiai, a többi közt a daganatos és az autoimmun betegségek eddigieknél precízebb felismerését segítő technológiát dolgozott ki uniós támogatással, egy csaknem 160 millió forint összköltségű projekt keretében az Anthelos Kft. - tájékoztatta a Szegeden és Kübekházán működő biotechnológiai cég vezetője.

Puskás László elmondta, a 2020-ban létrehozott cég speciális kutatási eszközöket kínál elsősorban a fertőző és életkorral összefüggő betegségek korai felismeréséhez és kezelésének monitorozásához a gyógyszerkutatás és a molekuláris diagnosztika területén működő partnereinek. Hozzátette, hogy ennek érdekében - a kis mennyiségű folyadékoknak a makroszkopikus világban megszokottól eltérő viselkedését kihasználó - mikrofluidikus eljárásokat fejlesztenek ki, illetve a vizsgálatokat segítő optikai eljárásokat dolgoznak ki.

A most lezárult fejlesztés keretében egy egyedi 3D-s nyomtatót állítottak üzembe, amely mikronos mérettartományban akár 500 ezer szín nyomtatására is képes. A berendezéssel olyan "minilaboroknak" nevezett apró eszközök hozhatók létre, amelyek kapillárisrendszerében egy mintán egymástól térben elkülönítve különféle reakciók mehetnek végbe.

A megoldás a jelenlegi gyorsteszteknél sokkal érzékenyebb, precízebb vagy akár bonyolultabb diagnosztikai eljárásokat tesz lehetővé - közölte a biológus, jelezve: a vállalkozás a projekt keretében egy speciális szkennert is vásárolt, amellyel az apró eszközökről leolvashatók a tesztek eredményei. Az úgynevezett diagnosztikai kittek kifejlesztése mellett a nyomtató alkalmas rugalmas orvostechnikai bemutatómodellek, prototípusok vagy különleges művészeti alkotások készítésére is.

A cég a fejlesztéshez 111,46 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek