Új munkahelyek Komlón

Közzétéve: 2006. 05. 25. 11:07 -

• 2 perc olvasás
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Weborvos!

Nyár elején újabb tizenkét vak, illetve gyengénlátó ember foglalkoztatására nyílik lehetőség Komlón.

A komlói közgyűlés legutóbbi ülésén jelentette be a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozás helyi képviselője: amint elkészül az előírások szerint átépített új foglalkoztató, az eddigi száz, fogyatékkal élő mellett még tizenkettőnek lesz lehetősége Komlón munkát vállalni. Többségük vak, illetve gyengénlátó.


A csökkent munkaképességűeket foglalkoztató kft. két éve már végrehajtott egy több mint tízmillió forintos fejlesztést , a mostani pedig hétmillió forintba kerül. Mindez azért lehetséges, mert a cég megkapta az ilyen irányú, speciális foglalkoztatáshoz feltétlenül szükséges akkreditációt.

Az önkormányzat viszont felmérte a Rehabit Komplex kft. tevékenységének jelentőségét, és csaknem felére mérsékelte a városi tulajdonban lévő egykori óvodai helyiség havi bérleti díjának összegét , amit a kft. évek óta telephelyként használ.

Amióta szigorodtak - éppen a számos visszaélés miatt - a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalkozásokra vonatkozó jogszabályok, Baranyában a közelmúltban nem is volt példa arra, hogy bárhol létszámbővítésre kerüljön sor. Most már ugyanis nem lehet egy szedett-vedett helyiséget kinevezni foglalkoztatónak, és ott bármilyen (alibi) munkát végeztetni. A foglalkoztatottak után járó központi támogatást csak akkor kaphatja meg a cég, ha hivatalos akkreditációval rendelkezik, azaz tevékenysége minden tekintetben megfelel az előírásoknak. Így, például (elvileg) az sem fordulhat elő, hogy  kerekes székhez kötött személyeket olyan épületben alkalmaznak, ahol nem történt akadálymentesítés.

A komlói foglalkoztatókban szinte kivétel nélkül családos látáscsökkent emberek dolgoznak. Ezért óriási segítség számukra, hogy a betegségük miatt alanyi jogon járó, ám kis összegű járulékukat néhány tízezer forinttal kiegészíthetik.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek