Újabb hajléktalan-befogadóhelyek nyílnak Budapesten

Közzétéve: 2011. 12. 09. 09:48 -

• 1 perc olvasás

A két intézmény összesen több mint száz embert tud fogadni.

Weborvos Archívum

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az MTI-vel közölte: az I. kerületi Feszty Árpád utcában már működő negyvenfős úgynevezett lábadozó mellett megnyílik egy ötven ember befogadására alkalmas nappali melegedő és egy huszonnégy férőhelyes éjjeli menedékhely. Hozzátette, hogy a huszonnégy krízishelyet speciális ellátásra tervezik, a legnehezebb problémákkal küzdő hajléktalan embereknek segítenek itt.

Vecsei Miklós elmondta, hogy az intézményt, amely a Belügyminisztérium és a fővárosi önkormányzat finanszírozásával valósult meg, a szeretetszolgálat működteti. Közlése szerint a III. kerületi Miklós utcában, a régi hajléktalanszálló felújítása nyomán ötven ember befogadására alkalmas éjjeli menedékhely és egy nappali melegedő nyílik. Ezt azt intézményt a kerület és a szeretetszolgálat közös finanszírozásával hozták létre. Ennek a működtetője is a szeretetszolgálat.

Hangsúlyozta: alapvető cél, hogy az emberek minél kevesebb időt töltsenek az intézményekben. Minden eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a hajléktalan emberek visszatérjenek a társadalomba, hiszen nem az intézmény, hanem a társadalom rehabilitál - fogalmazott.

Vecsei Miklós megjegyezte, hogy a befogadóhelyeken nem lesznek rendőrök. "A húsz év tapasztalata azt mutatja, hogy a hajléktalan emberek nem bűnözők, és nagyon ritka volt, hogy az együttműködésen túl ilyen beavatkozásra szükség lett volna" - mondta.

Az I. kerületi befogadóhely létrejötte a Fűtött utca program keretében bejelentett férőhelykapacitás-növelés eredménye.

Kövess minket!

hajléktalanság - hajléktalan ellátás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek