Utolsó roham a patikákban
Közzétéve: 2007. 01. 15. 14:55 -
• 3 perc olvasásKözzétéve: 2007. 01. 15. 14:55 -
• 3 perc olvasás
Aki tehette, ma még elcsoszogott az olcsóbb gyógyszeréért.
![]() |
Az egyik pécsi patikában legalább húszan várakoznak a kiadó pult előtt. A betérők többsége idős, nyugdíjas ember, kezükben több receptet is szorongatnak. Némán állnak egymás mögött, senkinek nincs kedve diskurálni. Egyikőjüket azért megpróbáltuk szóra bírni.
A hatvannyolc éves Palotai Mihályné kérdésünkre elmondta: mivel súlyos szívbeteg, legalább nyolcféle orvosságra van szüksége, melyekért összesen havonta 6-7 ezer forintot fizet. Azért áll most ő is sorba, mert hallotta a tévében, hogy holnaptól már sokkal drágábban tudja kiváltani szokásos készítményeit. Ma reggel, bár a melegfront miatt rosszul érezte magát, elballagott családorvosához, s felíratta a havi adagot.
Miközben az idős asszony válaszol kérdéseinkre, a többiek is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. Mondja, mi lesz velünk, ha ez így folytatódik? – kérdezi egy korosabb férfi. Semmit nem értünk kérem, ami körülöttünk zajlik, de még itt a patikában sem tudja megmondani a hölgy, hogy egyáltalán mennyivel kerülnek majd többe a gyógyszereim. Mindenki ideges és feszült. A háziorvosom például ma reggel azt mondta, ne foglalkozzunk most azzal, miből vesszük majd meg a gyógyszert, inkább annak örüljünk, hogy egyáltalán van még, aki felírja. A háziorvosoktól is vettek el támogatást, ő például több mint hatvanezer forinttal kap kevesebbet.
Ezzel kapcsolatban a húgom azt mesélte - mondja Palotainé - hogy a falujukba nemrég fiatal háziorvosnő költözött, aki az egyik rendelésen sírva panaszolta neki: ő sem tudja mi lesz vele. Majd tízmillió forintos hitelre vásárolta lakását és rendelőjét, amit kölcsönből újítatott fel. Ha tudta volna előre, hogy elveszik a háziorvosoktól az eddig folyósított összeget, nem mert volna belevágni a beruházásba. Képzelheti, hogy az ilyen szorult helyzetbe került doktorok milyen „figyelmesen" vizsgálják a betegeket.
Ami itt zajlik, nem más, mint össznépi keresztrejtvény, hiszen mindenki csak találgat. A legszomorúbb pedig az, hogy mi a sor végén álló, orvosnak, tb-nek, miniszternek, s a többi bánatos rossebbnek kiszolgáltatott betegek- akikért állítólag ez az egész játék elindult- csak szó nélkül végrehajtjuk a pénztárcánkra kirótt penzumokat – sopánkodott az asszony.
Bár a vénykötelességgel fenyegetett készítmények felvásárlása lecsengőben van, azért még sokan betértek ma is receptnélküli lázcsillapítókért, illetve fájdalomcsillapítókért a pécsi gyógyszertárakba. Mint megtudtuk: ezekből a szerekből a fokozott kereslet ellenére sem alakult ki tartós hiány. Igaz persze az is, hogy voltak a múlt héten olyan időszakok , amikor naponta több alkalommal is pótrendeléseket kellett leadniuk a patikáknak. Amíg az e készítményekre kifizetett átlagos összeg 5-6 ezer forint volt, Pécsett azért előfordult, hogy több tízezer forintot is otthagytak a házi patikák feltöltésére.
Az őrületet példázza, hogy az egyik pécsi gyógyszertárban megfordult olyan kuncsaft is, aki elmondta a gyógyszerésznek, hogy még soha életében nem vett be egyetlen szem Quarelint, ám miután hallotta, hogy valami gond kerekedett a szer körül, ezért három dobozzal ő is hazavitt. Mondván: legyen mit bevennie, ha majd egyszer fájni kezd az ő feje is…
A december végén elfogadott patika liberalizációs törvény viszont már most kezdi éreztetni hatását a baranyai megyeszékhelyen. Az egyik pécsi nagy bevásárló központ vezetője már jelezte: többen érdeklődtek nála patika alapítás ügyében , mert szándékaik szerint a bevásárlóközpontban szívesen nyitnának gyógyszertárat.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek