Vak vezet világtalant Somogyban
Közzétéve: 2006. 11. 22. 09:02 -
• 6 perc olvasásKözzétéve: 2006. 11. 22. 09:02 -
• 6 perc olvasás
Egyetlen önkormányzat vétója elég ahhoz, hogy kártyavárként omoljanak össze a keservesesen kimunkált tervek.
![]() |
| Akkor most merre? |
S, bár a struktúra-átalakítási pályázat, valamint saját adottságaik számbavétele már részben kijelölte számukra a lehetséges alternatívát, működésük végső formája – számos egyéb tényezővel egyetemben - még ismeretlen. Az sem tisztázott többek között, lezs-e olyan a három intézet közül, amelyik a térségi feladatellátásra sem szerződhet.
Az így kieső kapacitást ugyanis valamelyik társkórháznak kellene kompenzálnia a megyében, ám nem lehet közömbös, hogy a többletfeladatra kijelölendő intézet milyen struktúrában teszi ezt. Ahol pedig megszűnik a térségi kórház jelleg, ott az alapellátás megerősítése mellett ki kell építeni egy hatékony járóbetegszakellátási rendszert.
A sakktáblán tehát, úgy tetszik, egyelőre folyamatos matt helyzet van, amit a tulajdonos önkormányzatok konzerválnak, ha élnek vétójogukkal. Márpedig egyetlen, a ringbe szálló 11 dél-dunántúli kórház fenntartójának vétója elég ahhoz, hogy kártyavárként omoljanak össze a keservesesen kimunkált tervek.
Siófokon átrohan a mentő
A jut is marad is elv alapján ezért megpróbálják több szálon fűzni a jövőt, miközben az egzisztenciájukat érintő gondokkal is igyekeznek megküzdeni.
Siófok térsége, a fenntartó önkormányzat és kórház vezetése egyaránt lesújtó véleményt fogalmazott meg a kormányzati döntésről, miszerint nem kapják meg a súlyponti státuszt. Dr. Varga Ferenc főigazgató szerint a siófoki kórház földrajzi helyzetét tekintve, valamint országosan is kiemelt jelentőségű, turizmusban betöltött szerepe miatt sem hasonlítható össze más hasonló nagyságrendű és feladatot végző városi kórházzal. Nem kiemelt kórházként azonban most elesik mindattól a fejlesztési lehetőségtől, melyet 2007 és 2013 között a Nemzeti Fejlesztési Terv II. biztosítana a súlyponti körben maradt intézeteknek.
Különösen fájdalmasan érinti a kórházat, hogy az év 6-8 hónapjában 8 ággyal működő sürgősségi betegellátó osztály léte is megkérdőjeleződik. A régióban ugyanis mindössze 4 sürgősségi ágyat jelöltek ki elosztásra, s a hírek szerint ezekre nem csak a kisvárosi kórházak, hanem a kiemelt intézetek is szemet vetettek.
- Nem tudom, adott esetben a sürgősségi ellátásra szoruló magyar, vagy a külföldi beteg mit szól ahhoz, ha a mentőautó elszáguld vele a siófoki kórház előtt, mert ügyeleti időben csak a legközelebbi, kaposvári kórházban jogosultak és tudják ellátni. Pedig a 24 órás sürgősségi ügyelet működtetésének elvi lehetősége nálunk is fennáll, s a szakmai felkészültség szintén biztosított. A súlyponti körből való kiesés miatt nem garantált a feladathoz szükséges forrás – hangsúlyozta Varga Ferenc, hozzátéve: szembe kell nézni azzal a következménnyel, hogy a felkészültségüknek megfelelő színvonalas ellátás híján legjobb szakembereik elhagyják a kórházat.
- Nem tudom elfogadni, hogy területi kórházként kezeljenek bennünket, ugyanis nem az a lényeg mennyi ágyunk van, hanem az, hogy lehetőségünk legyen minimális ágyszámmal is teljesíteni a térségi feladatokat. Fontos továbbá, hogy a Siófoktól nyugatra és délre eső területek járóbeteg-szakellátását is a 20 kilométeres körzetben való elérhetőségnek megfelelően fejlesszék, mert ez egyelőre nem biztosított. A várostól délre fekvő térség lakosainak a legközelebbi súlyponti kórház az 55 kilométeres körön kívül eső székesfehérvári lenne. A Balaton határt szab a másik súlyponti, veszprémi kórház időbeni elérésének is, hiszen a beteggel félkörben meg kell kerülni a tavat.
Úgy gondolom tehát, a Balaton kiemelt szerepének megőrzése és az elérhetőség egyértelműen szükségessé tenné, hogy a jövőben súlyponti kórházként kezeljenek bennünket – summázta véleményét Varga Ferenc.
Marcali a konzervatív mátrix felé menekülne
Dr. Ledniczky Istvánt
, a marcali kórház főigazgatóját nem érte meglepetésként, hogy kimaradtak a 31-es körből. Az aktív ágyakért folytatott további harcra felkészült, bár ők – mint mondta - már azzal is megelégednének, ha a meglévők – belgyógyászati, gyermek, szülészeti-nőgyógyászati – sebészeti, traumatológiai és intenzív osztályok - tovább működhetnének.
A Kaposvártól 58 kilométerre, Siófoktól még ennél is messzebb fekvő kórház 190 aktív ágyát 31-gyel, szükség esetén - a gazdaságossági számításokra is figyelemmel - ennél is többel csökkentené. Korábban, a szűkítésre kijelölt 31 ágy a műtéti jellegű mátrix létrehozását jelentette volna, újabban azonban a belgyógyászat és gyermekgyógyászat összevonásával egy konzervatív mátrix kidolgozásán is gondolkodnak. Pályázat segítségével a jelenleg meglévő 80 krónikus ágyat ezzel úgy alakítanák át, hogy a végeredmény nem hozna további ágyszám csökkenést.
Az aktív oldalon elsősorban az akut traumatológiai ellátást szűkítenék, de amennyiben a pályázott SBO nem kapja meg a támogatást, a sürgősségi ellátást sem tudnák biztosítani.
Befogadott kapacitással rendelkeznek viszont a belgyógyászatot és a sebészetet érintő egynapos sebészet teljes körű elindítására. Kérdés, hogy a minisztérium elfogadta-e átalakítási tervüket, hiszen ez megalapozná pozíciójukat a nem kevés érdeksérelem felszínre kerülését sejtető DRET ülésen - mondta a főigazgató, aki úgy véli: olyan intézmény is lesz Somogyban a területi ellátási körben, amelynek teljes egészében fel kell adnia az aktív ellátást, mert a meglévő régiós kapacitást nem lehetne másként elosztani. Ezt azonban az ellátási igények miatt – véleménye szerint - egyetlen intézményvezető és fenntartó sem tudja vállalni.
Annyi bizonyos, Marcaliban fenn kell tartani, és erősítenil a szakellátást azokon a területeken, ahol a fenntartó beleegyezésével esetleg megszűnik az aktív ellátás. Az 55 ezer lakos – krónikus betegek esetében ennél is több – ellátására szerveződött marcali kórház Kaposvártól 58, Siófoktól, 80 kilométerre fekszik. Mindössze a nehezen megközelíthető nagykanizsai kórház érhető el az 55 kilométeres körön belül, ami a megyehatáron átívelő szorosabb együttműködés szükségességét is felveti.
- Elképzeléseink vannak arról, hogy milyen ellátási igényeket kell kielégítenünk, s erre épül az ellátási tervünk is, amelynek csorbítása éppen ezért, nagy lakossági ellenállásba ütközne – hangsúlyozta az igazgató bízván abban, hogy a DRET-ben egymásra utalt felek megpróbálják a lehetőségekből az optimumot kihozni.
Nagyatád: a 68-as út melletti városok mentsvára
- Nagyon nehéz bármit is mondani a jövőről, ha nem tudjuk, mi van a forgatókönyvben – mondta dr. Bóta László, a nagyatádi kórház főigazgatója, utalva a hírre: a három somogyi kórház egyikét a térségi feladatellátásból is kivonnák.
Annyi bizonyos, a jelenlegi kapacitást – melyből pályázati támogatással 60 ágyat leadtak, tizet pedig krónikus hospice ággyá alakítottak át – meg tudják tölteni tartalommal. Feladatuk azonban kiegészülne, amennyiben a másik intézményből leadott kapacitásokból nekik is részt kellene vállalniuk. A gyermekellátás szűkítésében például már a súlyponti pozícióban lévő kaposvári kórház is jelentős lépéseket tett, tehát – vélhetően – nekik is jut majd a feladatból. Tudni kellene továbbá azt is, hogy a 30 kilométeres távolság, illetve a 7-es autópálya miként módosítaná a koncepciót. Ebben a körben – hasonlóan a neurológiához és pszichiátriához – a belgyógyászat, sebészet és a nőgyógyászat területén is képesek lennének befogadni egy százezres populációt.
Az aktív – belgyógyászati, sebészeti – ellátásban szakembereket is tudnának felvenni. Minderre tekintettel Bóta László úgy véli, a régiós egyeztetés során a sürgősségi ellátásban elosztható 4 ágyra, a biztonságos betegellátás érdekében éppen nekik lenne a legnagyobb szükségük. További kapacitásszűkítést azonban már nem vállalhatnak, csupán azt, hogy az eddig – úgymond – laza indikációval felvett betegek helyére immár csak a valóban intézeti ellátásra szorulóknak biztosítják az ágyat.
Az alapellátásnak a korábbiaknál többet kell vállalnia és a hat órában működő szakellátás is megerősítésre, átalakításra szorul, hogy a beteg egy nap alatt megkapja a szükséges magas szintű diagnosztikát, ellátást - hangsúlyozta a főigazgató, aki a marcali kórházat a 68-as út tengelye köré szerveződött városok - Barcs, Csurgó és Nagyatád – ideális fekvőbeteg-ellátó intézményeként szeretné működtetni a jövőben.
Nagyatád jövőjének tervezésnél a baranyai Szigetvár sorsa sem megkerülhető. A Pécstől 31 kilométerre fekvő kisváros zömmel ugyan csak utazó orvosokkal képes teljesíteni feladatát, ám a nehéz szociális helyzetben lévő ormánsági lakosok miatt jövője továbbra is fontos kérdés.
Bóta László szerint az élet előbb-vagy utóbb kikényszeríti a megoldást, már csak azért is, mert óriász problémát okozna, ha máról holnapra betegeik 30 százalékát Kaposvárnak kellene fogadnia. Az átalakítást elkerülhetetlennek tartja, s hangsúlyozza: amennyiben a sokkterápiát hatékonyan alkalmazzák, három hónap alatt rendeződhetnek a sorok az egészségügyben.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek