Van élet a vizitdíj után
Közzétéve: 2007. 02. 21. 09:58 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 02. 21. 09:58 -
• 2 perc olvasás
A betegek az orvosoknak fejtik ki a nem tetszésüket, holott a vizitdíjat nem ők találták ki.
![]() |
Az tett látogatásunk során azt a summázott következtetést azért levonhattuk: Élet ugyan van a vizitdíj után is, de a panaszok és a kételyek semmit nem csökkentek. Az uránvárosi rendelőintézetben, ott jártunkkor vagy húszan sorakoztak a recepció mögött, többnyire idősebbek. Amíg a sor eleje némán, karikás szemekkel várakozott, a végén álló két férfi indulatosan, széles gesztusokkal próbálta értelmezni a kialakult helyzetet, ám sehogy sem sikerült konszenzusra jutniuk. Amíg az egyik azt mondogatta, ha az egészségügyet már tíz éve megpróbálták volna rendbe tenni, akkor most nem kellene fizetnünk, a másik rákontrázott: disznóság, hogy negyven éven át fizettem az államnak, most vénségemre pedig újból lezsebelnek. Az pedig hülyeség, hogy ettől majd kevesebb beteg lesz, nézzen körül tele vannak most is a várók.
Bár az eddigi beszámolók szerint senki nem tagadta meg a vizitdíj szedését, illetve a pénz befizetését, ám a páciensekben szunnyadó elégedetlenség zöme az orvosi rendelőkben csapódik le. Az egyik pécsi háziorvos elmondta például, hogy a rendelési ideje nem csak a megnövekedett adminisztráció miatt húzódik el, hanem azért, mert a beteg az orvosnak fejti ki a nem tetszését a díjfizetéssel kapcsolatban, holott nem a doktorok tehetnek a kialakult helyzetről, a vizitdíjat nem ők találták ki.
- A másik probléma a visszarendelésekkel kapcsolatban merült fel. Amíg korábban, ilyen vírusfertőzéses időszakban a táppénz alatt többször is visszarendeltük a beteget, mert így lehetett nyomon kísérni, kialakul-e esetleg az infekció nyomán egy fertőzés, most csak annyit mondunk: akkor jöjjön vissza, ha nem érzi jól magát. Mindez azért van, hogy ne érezze a beteg, a több vizitdíj miatt szeretnénk gyakrabban látni. Arról nem is szólva, hogy egyszerűen kényelmetlen érzés elkérni a pénzt azoktól, akiket már több évtizede ismerek - sorolta a morális aggályait a doktornő.
A baranyai háziorvosi körzetekben, ahogy telik az idő, egyre népszerűbb a bérlet, ami általában tíz vizit díját tartalmazza. Automata beszerzését viszont egyetlen családorvos sem fontolgatja a megyében, mert szerintük a beruházás soha nem térül meg. De vannak, akik úgy vélik: az ellátási idő nagyobb részét elveszi az adminisztráció, ezért jobb, ha a beteg legalább érkezésekor nem a géppel találkozik először. A háttérvélemények szerint csak az a körzeti orvos élvezheti majd a vizitdíjból származó finanszírozási többletet, akinek sok kártya van.
A túlfizetett vizitdíj összegének visszatérítési módját a területi jegyzők hatáskörébe utalta a jogszabály. Miután Pécsett jelentős számú visszaigénylés várható, ezért a város jegyzője négy területi szociális intézményt jelölt ki az igények benyújtására. A kérelmek elbírálási határidejét szintén rögzíti a rendelet: ez nem lehet több mint 15 nap. Amennyiben a nyugtával, vagy számlával igazolt többletköltség visszafizetése a jegyző szerint is indokolt, a húsz alkalmon felüli díjak kifizetése Pécsett a városházán történik majd.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek