Várótermi monológ, kánikulában | Weborvos

A kórházak tikkasztó nyári látványából ítélve nehéz eldönteni, ki szorul inkább ellátásra: az orvos vagy a beteg.

Azért jönnek csapatosan a betegek, mert az emberek éppen most kezdik szabadságukat, így most van idejük a hónapok óta "cipelt" baj okának kivizsgáltatására, ám a doktorok is épp most kezdik kivenni szabadságukat. Ezért hát a megszokottnál nagyobb tömeg - mondja az egyik klinikus.

"Elképesztő ez a tumultus, ami itt van. Nem tudok úgy jönni, hogy megússzam a három-négy órás várakozást"- dohog az évek óta hypertóniában szenvedő kozármislenyi asszony. "Nem elég, hogy fiatalabb koromban egyszer sem vettem igénybe a magyar egészségügyet, viszont egy életen át keményen vonták a fizetésemből a járulékot. Most, amikor már megöregedtem és nyugalomra vágynék, a havonta esedékes kontrollok előtt duplájára szökik a vérnyomásom, ha eszembe jut a hosszú várakozási idő. Persze lehet, hogy a másik doktornál kevesebbet kellene várnom, de mindenki azt tanácsolta, ehhez az orvoshoz menjek, mert állítólag ő itt a legjobb. Maga most azt kérdezi tőlem: fizetek-e? Persze, szinte minden alkalommal adok borítékot. És mégis ennyit kell várnom? Igen, mert akiket itt lát, mindenkinek a táskájában ott lapul a hálapénz, így aztán érthető: a sort valamennyiünknek türelemmel ki kell várnunk. Pénz ide, drága ajándék oda, egyforma értékű betegekké váltunk. A szabadságolás előtti időszakban, amikor 50-60 páciens ül kint a váróban, nemhogy öt perce, de lassan csak öt másodperce marad az orvosnak egy-egy betegre. Ez pedig a vizsgálati eredmények áttekintésére sem elég. Egyszerűen nem értem a helyzetet. Éppen nyolc éve betegedtem meg, akkkor szállított először a mentő a kórházba. Azóta pedig csak azt látom, hogy évről évre szörnyűbb a helyzet. Ha engem kérdez: bombát kell ide bedobni és nem reformígéreteket, hogy a helyzet megváltozzon. Nézzen körül: mindenki panaszkodik. Ha végre bejutok a doktorhoz, ő fáradtan lerogy a székére, úgy hallgatja a panaszomat, forgatja a hozott leleteimet. Tudja, időnként olyan érzésem van: lehet, hogy ő még nálam is betegebb. A szomszédasszonyomnak például múlt héten azt mondták, hogy az eddigi vizsgálati eredmények szerint valószínűleg gyomorrákja van, viszont CT-re szeptember végére kapott időpontot. Lehet, hogy addigra már nem is él" - summázta véleményét a vidékről feljáró „kontrollos" asszony.

A sebészeti osztályokon izzadtan fekszenek a kötések alatt, s ahogy az egyik nővér két ágytál-ürítés közben fogalmazott: ilyenkor a sebgyógyulás csakis egyéni szerencse kérdése. Vannak akik befertőződnek, ronda szövődményeik lesznek, mások pedig éppen úgy gyógyulnak, mint a normálisabb időjárási szezonban. A déli fekvésű kórtermekben 30 fokot meghaladó értéket mutat a hőmérő, azok pedig akiket a traumatológián gipszágyba is tesznek, félájultan fekszenek nem csak a fájdalomtól, hanem az elviselhetetlen melegtől is.

Teljes üzem működik a gyermekklinika sebészetén is, ahol a vakáció kezdete óta szinte mindennaposak a törések, súlyosabb, vagy éppen enyhébb fejsérülések. A járóbeteg szakrendeléseken sem jobb a helyzet, itt szintén megkezdődtek a szabadságolások, a helyettesítő orvosnak saját betegei mellett a kollegáét is el kell látnia.

A Veress Endre úti rendelőintézet folyosóján szintén elviselhetetlen a hőség, a hatalmas ablakokon kegyetlenül tűz be a nap. Egy fiatalasszony elhozta pár éves gyermekét is, mert nem tudta kire hagyni. A pici fél óra elteltével éktelen ordításba kezd. Anyja türelmesen megsimogatja a fejét és kéri, legyen egy kis türelemmel, mert két hónappal ezelőtt kapott időpontot mára. A gyerek azonban hajthatatlan. Ordít és toporzékol. Mese nincs, menni kell. A fiatalasszony szomorúan megjegyzi: ha most elmegy, legközelebb csak októberben kerül ismét sorra. A kisfiút láthatóan már nem érdekli ez. Ő ugyanis még egészséges, annak látja a mamát is, ezért inkább hintázni szeretne egy árnyékos játszótéren.