Veszett rókát találtak a Borsod megyei Bekecsen

Közzétéve: 2017. 03. 04. 11:21 -

• 1 perc olvasás

Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nébih laboratóriuma.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombati közleménye szerint a Szerencs melletti Bekecsen talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába, hagyta magát néhány lépésre megközelíteni.
   

Az eset mintegy öt kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy róka tetemét, amelyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust.
   
Az érintett térségben kilencven napos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.
   
Mint írták, a veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyekből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él. A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed, és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

Kövess minket!

veszettség
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek