Zalakaroson járt a Rheuma Liga

Közzétéve: 2012. 10. 12. 14:03 -

• 2 perc olvasás

Immáron második alkalommal látogatott el Zalakarosra a német Rheuma Liga.

Weborvos Archívum

A szervezet az egyik legjelentősebb reuma megbetegedéssel küszködő tagokat tömörítő önsegélyező egyesület Németországban, tagjai a liga ajánlásai alapján döntenek többek között arról, hogy milyen típusú gyógyászati segédeszközt, gyógyszert válasszanak, valamint utazással kapcsolatos döntéseik során, illetve a gyógykúrák igénybe vételével kapcsolatos döntéseikben is fontos szerepet játszik az egyesület ajánlása, kapcsolatrendszerében szereplő gyógyhelyek közül a számukra megfelelő kiválasztása.

A Rheuma Ligával való együttműködésnek köszönhetően 2012-ben több mint 2500 vendégéjszaka generálódott Zalakaros és a környékbeli gyógyhelyek szállodáiban.

Az idei látogatásuk során a Liga vezető döntéshozói is megtapasztalhatták azt az érzést, amit a gyógykúrára érkező vendég érez a szállodába való megérkezéstől. Ugyanazt a programcsomagot próbálhatták ki a delegáltak, amit a Zalakarosi Fürdővel föld alatti alagút összeköttetésben lévő Hunguest Hotel Freyába érkező vendég.

A megérkezéskor a szervezők ebéddel várták a csoport tagjait, majd a Zalakarosi Fürdőt és az igénybe vehető szolgáltatások teljes tárházát bemutató kisfilmet nézték meg. A filmvetítés után a vendégek fürdőruhában és köntösben a fűtött alagúton keresztül, mintegy egy perces séta után már a fürdő gyógycentrumában találták magukat. Az októberi hidegben a gőzölgő kültéri gyógyvizes medence és kupolával fedett gyógycentrum forró vizének melegét és gyógyerejét élvezhették.

Közben a csoport tagjai különféle kezeléseket próbálhattak ki: volt, aki talpreflex masszázst választott, de a legtöbben a hagyományos gyógymasszázs mellett döntöttek. Kipróbálhatták a fény-hang-és aromaterápiás kádakat, a Thermo Spa kezelést.

A program során a szakmai rész mellett a vendégek kellemesen felüdítő délutánt tölthettek el a Zalakarosi Fürdőben. A látogatás további részeként Zalakarossal, valamint a Kis-Balatonnal és a környékbeli látnivalókkal ismerkedtek meg - közölte az intézmény.

Kövess minket!

zalakarosi gyógyfürdő
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek