autós szédülés

Közzétéve: 2007. 10. 09. 15:05 -

• 1 perc olvasás

2-3 éve rendszeresen szédülök többé-kevésbé( kb 1-1,5 hónapig, utána 5-6 > hónapig tünetmentes vagyok, vagy majdnem tünetmentes) Ez kisebb nyomás > szerű fejfájással, és nagyobb fáradékonysággal jár, főleg ha fokozott > koncentrációt igénylő dolgot végzek. > A szédülés hirtelen, néhány óra alatt jelentkezik, majd 1-1,5 hónap alatt > fokozatosan elmúlik. > > Neurológiára rendszeresen jártam, feji CT és MR vizsgálatom is teljesen > negatív lett, tenziós fejfájást állapítottak meg, amelyre Xanaxot szedek. > Igazából nem is a fejfájás, hanem az egyensúlyzavar, bizonytalanság okozza > a fő problémámat, főként testhelyzet változtatásokkor. > > Egy dolog van, amihez a tünetek jelentkezését már szinte egyértelműen > kötni tudom: ez pedig a hosszabb 100-200 km-es autózás. Nem kell, hogy én > vezessek, utasként is jelentkezik. Nem valószínű, hogy pszichés eredetű, > hiszen nincs semmi rossz érzés, félelem bennem az autózással kapcsolatban. > > Gyanakodtam esetleg arra, hogy a klíma lehet az oka, de jelentkezett olyan > időben is, amikor annak használata szükségtelen volt. > > Milyen probléma okozhat hasonló tüneteket, valóban elképzelhető-e, hogy az > autózáshoz jöthető a szédülés. Olyan érzésem van, mintha nehezen tudnék > alkalmazkodni a változó képhez. > > Neurológia mellett érdemes-e esetleg máshova fordulnom?

Ilyen specialis megbetegedést nem ismer az orvostudomány, de mint kinetózist igen. Kerülje a megterhelő aútós túrákat, ha mégis elkerülhetetlen használjon B6 vitamint az utazást megelőzően és közben, esetleg Deadalon jó hatású lehet.Kerülje az autóvezetést!

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek