Leváltották vagy kiváltották Havas Szófiát?

Közzétéve: 2007. 03. 22. 08:11 -

• 1 perc olvasás

Leváltották vagy kiváltották Havas Szófiát?

Kázmér Tibor, a Szent János Kórház főigazgatója munkaügyi nézeteltérésekre hivatkozik Havas Szófia orvos igazgató elbocsátása kapcsán – értesült a Népszabadság. Havas Szófia, a leváltott vezető úgy látja, egyértelműen politikai döntés áldozata lett. Mint arról a lap már beszámolt, Havas Szófia kedden levélben kapott értesítést arról, hogy azonnali hatállyal, március 20-ától eltávolították posztjáról, már nem ő a Szent János Kórház orvos igazgatója. Többen is úgy kommentálták Havas Szófia leváltását, hogy számítani lehetett arra, ami történt, a két vezető konfliktusa nem maradt ugyanis titokban. A hirtelen vezetőcserét meglepőnek értékelik az egészségügyben dolgozó szakemberek, mivel Havas Szófia több köztisztviselői posztot is betölt, egyebek mellett a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) elnöke, valamint a főváros egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke, így tulajdonképpen beosztottként is „főnöke" volt a János Kórházat vezető Kázmér Tibornak, aki a Fidesz-kormány idején helyettes államtitkári posztot töltött be.Havas Szófia, illetve a szocialista párt fővárosi frakciója egyértelműen politikai lépésként értékeli a kórházigazgató döntését, leginkább az időzítés miatt. Havas Szófiát nagyon meglepte a döntés, valamint az, hogy a főigazgató csak írásban közölte vele, és elmondta, tizenöt éve ismerik egymást, ő hívta a Szent János Kórházba, és korábban is harcolt azért, hogy főigazgató maradhasson az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben. A leváltott vezető bírósághoz fordul.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek