RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT

Közzétéve: 2006. 09. 07. 13:17 -

• 3 perc olvasás

CATAFLAM Művészeti Szalon - harmadik forduló

1. A pályázaton történő részvétel ingyenes, a programban részt vehet minden orvos, aki megismerte a pályázatra vonatkozó szabályokat.


2. A jelentkezés feltétele a hiánytalanul kitöltött jelenkezési lap, amelyet a szervezőknél igényelhetnek a pályázók, valamint a pályázó által kitalált jeligével ellátott pályázati mű határidőre történő eljuttatása a pályázat kiírójához.
3. Pályázónként maximum 3 darab (kivéve képsorozatok, esetükben több is elfogadott), 2001. december 31-e után keletkezett és önálló kiállításon részt nem vett pályaművel lehet a pályázaton részt venni.


4. A pályázat egy közös kategóriában kerül kiírásra, és az első három helyezett részesül díjazásban. A zsűri fenntartja a jogot kategóriák felállítására, és kategória győztesek hirdetésére, valamint, hogy egy-egy helyezést ne ítéljen oda, vagy hogy pontegyelőség esetén több pályázót részesítsen díjazásban.


5. A jelentkezési lapokat és pályaműveket a 1136 Budapest, Pannónia u. 4. III. emelet 2. címre kell feladni legkésőbb 2007. január 5. éjfélig. A 06-1-270-2822 telefonszámon vagy a cataflam.szalon@vmkomm.hu e-mail címen kérhető a jelentkezési lap nyomtatott és elektronikus formában.


6. A nyeremény más nyereményre nem váltható át, illetve más személyre nem ruházható át. A pályázaton résztvevő orvosok között 3 pótnyertest választ ki a zsűri arra az esetre, ha a nyertes nem valós adatokat adott meg, vagy nem azonosítható.


7. A nyertesek értesítése telefonon és/vagy postai úton történik. A nyeremény átvételére az eredményhirdetéstől számított 90 nap áll rendelkezésre.


8. A pályázat kiírója fenntartja a jogot a beérkezett pályaművek korlátlan közlésére és megjelentetésére, ehhez a pályázó hozzájárul a kitöltött és visszaküldött pályázati lap aláírásával, illetve lemond a másodközléssel felmerült jogdíjakról.


9. A jelentkező a jelentkezési lap beküldésével beleegyezik abba, hogy díjazása esetén, előre egyeztetett időpontban, a zsűrizés lezajlása után médiainterjúk készüljenek vele, valamint, hogy neve és arcképe a médiában megjelenjen. Ehhez kapcsolódóan a pályázó a jelentkezési lap aláírásával mindennemű jogdíjról lemond.


10. A pályázó a pályázat beküldésével lemond a pályázatának szellemi jogdíjáról, és nem támaszt a pályázattal kapcsolatosan további jogdíjigényt.


11. A jelentkező a jelentkezési lap beküldésével engedélyt ad adatainak kezelésére, valamint arra, hogy a kiírók felhasználják az adatokat a zsűrizéssel kapcsolatos információk eljuttatásához. Ezen túlmenően az adatok más célra nem használhatók. A pályázat résztvevői bármikor igényelhetik személyes adataik törlését az adatbázisból, de ezzel lemondanak a pályázaton történő részvételről.


12. A pályázaton nem vehetnek részt a Novartis Hungária Kft., valamint a lebonyolítással megbízott VM.komm Kft. munkatársai, megbízottai, valamint a törvényben (Ptk. 685/b.) meghatározott közeli hozzátartozói.


13. A pályázat időtartama: 2006. szeptember 15. – 2007. január 5. A pályázatok feladásának utolsó dátuma: 2007. január 5., éjfél.


14. A pályázat szervezője a VM.komm Kft. A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni a 06-1-270-2822-es telefonszámon, vagy az cataflam.szalon@vmkomm.hu e-mail címen lehet.


15. A legjobb pályázatok egy zárt elbírálási folyamatban kerülnek kiválasztásra.


16. A határidőre beküldött pályázatok közül egy előzetesen felkért szakmai zsűri választja ki a legjobb pályázatokat.


17. A zsűri elismert fotóművészekből, műkritikusokból áll, akik szakmai szempontrendszer alapján bírálják el a beérkezett pályaműveket.


18. A legjobb pályázat díja 250 000 Ft. A 2. helyezett 150 000 Ft, a 3. helyezett 100 000 Ft díjazásban részesül. A zsűri külön rendelkezésben állapítja meg az esetleges különdíjak vagy felállított új kategóriák pályadíjait.


19. A szervező VM.komm Kft. fenntartja a jogot a nyeremények, a pályázatok elbírálási módjának megváltoztatására.


20. A szervező a pályaműveket 2007. július 30-ig őrzi meg. Az alkotók ez időpontig vehetik át pályaműveiket a szervező 1136 Budapest, Pannónia u. 4. szám alatt található irodájában, 10-17 óra között. A szervező nem vállal felelősséget a 2007. július 30-a után nála maradó pályaművekért. Ezt az időpontot a szervező meghosszabíthatja, és arról értesítést küld a pályázóknak.


21. A szervező minden esetben a www.weborvos.hu honlapon teszi közzé a pályázati felhívás módosítását, erről külön értesítést nem küld a pályázók számára.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek