Szurka-piszka

Szurka-piszka

Azt írja az újság, hogy megtörtént, amire mindenki számított, csak senki sem hitte el. Akadt egy vidéki kisváros, ahol összefogott öt háziorvos, hét „egészségügyi középkáder" és bemondta az unalmast. Vagyis napközben rendelt, gyógyított, csak éppen ügyeletet nem vállalt. Úgyis lehet mondani, hogy a hivatali közöny, a felülről megszabott kötelességtudat kiverte náluk a biztosítékot.

Az a pikáns helyzet állt elő, hogy hétvégén vagy esti időben ügyeletes orvos nélkül maradt a kisváros, a szomszéd –ki tudja hány kilométerre fekvő helység – orvosa látta el, ha tudta, a városka ügyeleti rendszerét. Természetesen erre működésbe lépett a hatalom „majd én megmutatom" reflexe. A polgármester felbonttatta a szerződést a sztrájkoló orvos vállalkozásával, egyszerűbben szólva: kirúgta a háziorvost. Motiválja az ügyet –melyiket és hol nem?- politikai színezet is. Olyasmit is írt az újság, hogy az egyik párt színeiben regnáló polgármester tettlegességig fajuló vitába bonyolódott a másik párt helyi elnökével, ezáltal az ügy belépett a pártpolitika arénájába, ami az ügy érdemi részét, szerintem, nem befolyásolja.

Hónapok óta tart a parttalan polémia arról, mi lesz akkor, ha valahol valamely egészségügyi dolgozók szó szerint veszik az uniós előírásokat és nem hajlandók éhbérért annyit dolgozni, mint európai kollégáik. Nem kell ahhoz egészségügyi dolgozónak lenni, hogy valakit irritáljon a tűréshatáron, hogy miközben ő előírt munkaidején túl erejét meghaladó módon, megalázóan kevés, pár száz forintos órabérért túlórázik, ugyanezt tőle pár kilométerre bérének többszörösével fizetik. Tehát a dolog dupla fenekű.

Egyrészt adva van a rendelkezés, mely már nálunk is törvényesen deklarálja, hogy egy egészségügyi dolgozó havonta hány órát dolgozhat és helyettesítéséről ezután az intézmény fenntartójának kötelessége gondoskodni. Tudom, hogy könnyű ezt leírni, jóval nehezebb megvalósítani. Magyarországon behatárolt a diszponálható orvosok és középkáderek létszáma, ráadásul a jól fizető külhoni állásokba történő elvándorlás lebecsült, de nem tagadható folyamat. A dolog másik része, hogy ha életbe lép a „szegény ember vízzel főz" szindróma, tehát kénytelenek a meglevő állományt túlmunkára kényszeríteni, jön a pénzkérdés. Nem elég hogy mind orvosnak, mind nővérnek úgy kell ügyeletet vállalnia, hogy előzőleg már több mint 24 órát dolgozott, túlmunkáját megalázó baksissal honorálja a pénzügyi gondokkal küszködő fenntartó. Nem mondom, ez ördögi kör, a kígyó beleharap a tulajdon farkába.

És akkor még szó sem esett rólunk, betegekről. Mert mit várjon az olyan ember, aki eléggé el nem ítélhető módon akkor esik le a lábáról, mikor az ügyeletben lévő orvos is leesne, csak épp ő nem teheti? Miféle ellátásban lesz része a hulla fáradt, kialvatlan ügyeletestől a betegnek. Ha humorizálni akarnék, azt mondanám: innen már a műhiba perekre szakosodott ügyvédek kezében a jövőnk. Megnyugodhatunk, mert valamennyi ügyvéd egyben doktor is, hisz a kétbetűs jelzés ott áll a neve előtt. Mivel a népi bölcsesség már régen kimondta: nem lehet paráználkodni, s ugyanakkor szűzen maradni, valamerre az egészségügyi kormányzatnak is el kell vetődnie. Vagy elegendő orvost, ápolót kell képezni, hogy az előírt munkaidő után maradjon pihent munkaerő az ügyeletre, és ameddig ez nem megy, pénzt kell teremteni arra, hogy a túlmunkában igénybevettek számára érdemes legyen meghosszabbított műszakban dolgoznia. Nem lehet örökké a hőskorban kitalált és máig megkövült orvosi esküre, kötelességtudatra hivatkozni, mert az egészségügyi dolgozó is piacról él.

Elolvasva a híradásokat, rájöttem hogy máig igaz a létezett szocializmusban körbejárt vicc (középkorúaktól fölfelé innen ne olvassa, olyan, aki ismeri):
A moszkvai Gorkij Parkban a rendőrök őrizetbe vesznek egy embert, aki a helyszínen, fényes nappal megfojtott egy prostituáltat. Az őrszobán történő igazoltatáskor kiderül, hogy az illető Lenin díjas nőgyógyász professzor. Vizsgálótiszt elcsodálkozik: professzor elvtárs! Ha ezt egy részeg matróz teszi, értem, de önnel hogy történhet ilyen?! Hát elmondom –feleli az orvos. –Négy nappal ezelőtt bementem a klinikára és ledolgoztam egy nappali és egy éjszakai műszakot, volt 4 szülésem, 2 kaparásom és egy petevezeték operációm. Már készültem hazamenni, amikor tegnap közölte az igazgató, hogy a mai ügyeletes kollegám részegen elaludt, bent kell maradnom helyettesíteni. Munkába álltam a huszonhatodik órában is. Egész nap operáltam hol szülést, hol az ellenkezőjét és este végre kiszabadultam. Eldöntöttem, hogy mielőtt hazamegyek, leülök a parkban kicsit levegőzni. Ülök a padon, szívom a tiszta levegőt, amikor elém áll az áldozat, szétnyitja télikabátját és így szól: Öreg, ha adsz 5 rubelt, megfoghatod a micsodámat. Hát főhadnagy elvtárs, így történt!