Szurka - Piszka

Azt írja az újság, hogy egy átlagos magyar beteg akaratán kívül hetente két kilót fogy kórházi ápolás alatt, úgy, hogy ez nem is tartozik a kúrához.

Az egészségügyi szakzsargon „minőségi éhezésnek" nevezi ezt a kényszer-fogyókúrát. Engedjék meg, hogy kijelentsem, ez a kifejezés úgy marhaság, ahogy van. Nem akarok most szemantikai vitába bonyolódni, de a minőségi éhezés ugyanolyan ellentmondás, mint a szűz kurva vagy a békeharc. Tudom én jól, hogy az eufemisztikus megfogalmazás nem takar mást, mint a minden egyéb területen is funkcionáló kórházi szegénységet.

Baráti körömben egyetlen embert ismerek, aki tanúk előtt kijelentette, hogy kedvenc itala a kórházi fémkannából osztogatott tea. Vele sem bocsátkoztam vitába, csak nyugtáztam, hogy az aberráció minden embernél másban nyilvánul meg. Beszéltem több kórház gazdasági igazgatójával is, és köztudomású, hogy egy-egy beteg élelmezésére költhető napi fejkvóta kevesebb, mint 400 forint. Ebből kell kiállítania egy közkórháznak a reggelit, ebédet –ahol ha van, az uzsonnát-, és vacsorát. A legtöbb egészségügyi intézmény, ha lehet, kiadja a betegek étkeztetését „gebinbe" valamely erre szakosodott kft-nek, elképzelhető, micsoda menüt állíthat ki a profitorientált cég úgy, hogy még haszna is maradjon!?

Tudom, most többen azt felelik, hogy a kórházban fekvés nem hizlaló kúra, de ennek az ellenkezője sem. Kivéve azokat a betegeket, akik kifejezetten – akaraterő híján – kórházba fekszenek be lefogyni, a normál betegek számára a súlyveszteség egyáltalán nem ajándék. Annak ellenére, hogy a magyar populáció átlagosan is túlsúlyos, egy kényszerű fogyókúra, mely ehetetlen és ráadásul kevés koszt miatt jön létre, nem csak testileg, hanem lelkileg is deformálja az érintetteket. Nem elég, hogy minden olyan beteg, aki bármely műtétre fekszik kórházba, értelemszerűen kénytelen legalább a műtétet megelőző napot étlen-szomjan tölteni (ez műtét előkészítési előírás) és az operáció utáni első napon, szintén egészségügyi okokból, az egyetlen finomság, amit kap, az infúzió.

Dietetikusoktól hallottam, ha egy beteg egy hétnél tovább éhezik, súlyvesztesége komoly fizikai következményekkel jár: csökken az izomerő, és szinte minden belső szerv működése károsodik. Ehhez társul még az is, hogy a lefogyott ember immunrendszere gyenge, ellenálló képességének csökkenése miatt nő a fertőzések, szövődmények lehetősége is.

Amióta az eszemet tudom, a kórházi koszt Magyarországon mindig gyenge volt, hét közben az alacsony normák miatt, hétvégén meg azért, mert az étkezésért felelős vezetők úgy gondolkodtak: mindenkihez jön a hozzátartozó, és éthordóban hozza az otthoni finomságokat. Ha ebben az országban valaki valaha – és itt most döntési helyzetben lévő egészségügyi funkcionáriusra gondolok –annak belefog egy reformba, és véghez viszi azt, mindenképp része kell hogy legyen a kórházi koszt feljavítása is. Az pedig, hogy a pár napja bélműtéten átesett betegnek jószívű rokonai ne töltött káposztát vigyenek be házi pálinka kíséretében, már az egészségügyi felvilágosítás hatókörébe tartozik.

Hogy eljön-e valaha a több biztosítós rendszer, ahol emberhez méltó élelmezésben lesz részünk a kórházakban is, nem tudom. De az is biztos, hogy ma már legendákat lehet hallani arról, hogy a keveseknek megfizethető magán fekvőbeteg ellátó intézményekben valóban jó minőségű és dietás szakemberek által összeállított menüben van része a jól fizető betegnek. Amíg el nem jön az eszményi idő, hogy egy kórházban fekvéssel ne járjon együtt a kényszerű fogyókúra, nem marad más, mint – akinek zsebe megengedi –, a kórházi büfé, vagy a hozzátartozó empátiája.

A túlsúlyosak számára marad a különböző csodaszerekbe fektetett remény, a szájpropagandával terjesztett 1000%-os biztonságú fogyókúrás diéta, vagy a videó kazettákon terjesztett karcsúsító varázslat. Az ilyenekről kering a tréfás találós kérdés:
- Miért találta becsapásnak és dobta ki a szőke a fogyókúrás videokazettát?
- Mert a szereplők két hét alatt nem fogytak semmit.