Szurka - Piszka

Azt írja az újság, hogy hál’Istennek kielégítő a második élő donoros májátültetésen átesett kislány állapota.

Figyelembe véve a bulvársajtó mai állapotát – ez már nem hír, mint ahogy az sem, ha valaki meghal súlyos szervi betegségében, miközben valamely szervátültetési várólistán szerepel. A közelmúltban, az édesapjától kapott májlebeny átültetése ellenére, szinte tragikus hirtelenséggel meghalt kislány esete napokra felkavarta a közhangulatot. Ennek ellenére laikus fejjel is kijelentem: elkeserítő a szervátültetések és donáció magyarországi helyzete.

Kezdődik a dolog ott, hogy jóllehet mai napig törvény rendelkezik arról: ha valaki élő korában nem rendelkezik másképp, szervei halála után átültethetők. Ennek ellenére folyik, szakemberek szerint, a „herdálás". Számtalan, balesetben vagy agyhalálban elhunyt fiatal van, akinek szervei életet menthetnének, de részint hanyagságból, részint a hozzátartozók tiltakozása miatt vele együtt eltemetik. Véleményem szerint, nem segít más, mint az alapos egészségügyi felvilágosító munka. Meg kell magyarázni az embereknek, hogy szeretteik földi maradványain nem esik csorba, ha hozzájárulnak valamely szervük halál utáni kivételéhez.

Nagyobb gond, hogy mind törvényi, mind tudati helyzete alapján elmondható, az élődonoros szervátültetés igencsak gyerekcipőben jár. A legtöbb ember abban a hitben él, vele, vagy családtagjaival nem történhet meg, hogy valamely fertőzés vagy baleset miatt, létfontosságú szervük felmondja a szolgálatot, és a bajon csak szervátültetés segíthet. A társadalom különleges tulajdonságú hősnek tekinti, aki valamely hozzátartozója részére önként kíván felajánlani testéből egy darabot. Holott a művelt világban ez már régen bevett szokás.

Statisztikák bizonyítják, hogy Európában a szervátültetéses műtétek 30%-át élő donorok segítségével végzik, a legtöbb ilyen műtétet Svájcban, Norvégiában és az USA-ban hajtják végre. Ott magától értetődő, ha egy beteg gyermeknek új vesére van szüksége, először a vérrokonok körében vizsgálódnak. Nálunk jelenleg alig van élő donoros szervátültetés, és a „Hivatal" is gyanakvó szemmel néz arra, aki felajánlja valamely szervét arra rászorulónak. Sok esetben ilyen fajta műtéteknél azonnal előkerül a szervkereskedelem vádja, és nem kell hozzá sok, hogy a nagylelkű felajánlóból a közvélemény szemében nyerészkedő, kufár szemléletű bűnöző váljék.

Miközben világunk egyik felében zajlik a high-tech csodákat szülő „tudományos technikai ellenforradalom" (copyright by Spánn), testünket szinte naponta ismeretlen kór támadja meg. Velem egykorúak tudják, hogy a mi fiatal korunkban nem létezett ebola, AIDS, az idegrendszer különböző nyavalyái és a kapunk előtt álló madárinfluenzáról nem is beszéltem. Viszont fiatal koromban –ami egybeesett a létezett szocializmussal –, miközben szervátültetés még csak sci-fi regényekben szerepelt, ezzel kapcsolatos viccet már megszült a pesti aszfalt-folklór.

Így szólt:
Három orvos-tudós vitatkozik, egy szovjet, egy amerikai és egy magyar, hogy melyikük országában fejlettebb a tudomány.
Az amerikai azt mondja: Nekem egy betegem kezét levitte a fűrészgép, másnap átültettem neki egy gorilla mancsát, és pár nap múlva tökéletesen hegedült.

A szovjet übereli: Nekem volt egy katona paciensem, fegyvertisztításkor véletlenül kilőtte az egyik szemét, beültettem neki egy halét, és ma lövészversenyeken nyer kupákat.

A magyar tudja, hogy ezt nehéz lesz lekörözni, de azért elmondja:
Nekem volt egy betegem, akinek egy légyotton, rajtakapva őket a féltékeny férj, levágta a nemi szervét. Időben jött hozzám, én felvarrtam neki egy kisebb lónak a péniszét, és úgy hallottam, hogy jelenlegi barátnője ott akarja hagyni, merthogy naponta legalább hatszor kíván vele ágyba bújni.

Ezt már túlzásnak tartják a kollegák, ezért a szovjet kétkedve kérdezi:
Ugyan már, ki látta azt, hogy a paciensed hányszor közösül.
Válasz: az a te halszemű határőröd…….!!!